Life Fehér Patrik 2024. 02. 08.

Igaz, hogy a pénz nem boldogít? Itt a válasz

Sok pénzzel, nagy vagyonnal az élet több területén is könnyebbé válik helyzetünk, azonban ez nem feltétlenül jelent kikövezett utat a boldogsághoz.

A pénz nem boldogít. Vagy mégis? Valószínűleg örök vita tárgya marad a kérdés, főleg, ha egymásnak ellentmondó kutatási eredményekkel rukkolnak elő a szakemberek. Korábban például már bemutattuk azt a vizsgálatot, amely éppen azt állapította meg, hogy van összefüggés az emberek boldogsága és a vagyonuk között:

A fentiek ismeretében furcsa lehet az új megállapítás, de a Barcelonai Autonóm Egyetem a kanadai McGill Universityvel karöltve olyan közösségekben kutakodott, ahol a pénzalapú kereskedelem minimális vagy zéró szerepet játszik a megélhetésben. Mindebbe azért is mentek bele, mert számos nagy boldogságkutató felmérésből (mint pl. a World Happiness Report) kimaradnak ezek a minitársadalmak, ráadásul az is ellentmondásos, hogy számos esetben a szegényebb országokban is igen magas az életelégedettségi szint.

A kutatásban a világ 19 különböző pontján 2966 személy vett részt. Ebből kiderült, hogy a háztartások mindössze 64 százalékának volt készpénzes bevétele, ennek ellenére az élettel való elégedettségük átlagos pontszáma 6,8 volt a 10-ből, ami nagyon jónak számít. Egyes közösségekből 8-nál magasabb pontszámok érkeztek eredményként – ilyen számokat produkálnak a hagyományos listák élén végző skandináv országok is.

A tanulmány nem magyarázza meg konkrétan, mi állhat a helyi közösségek, akár bennszülött törzsek magas szintű boldogságának hátterében, korábbi kutatások azonban azt sugallják, hogy az olyan tényezők, mint az erős családi és társadalmi támogató háttér, a spirituális hiedelmek és a természettel való mély kapcsolat döntő szerepet játszanak életelégedettségükben.

Forrás: theweek.in
Kép(ek) forrása: Getty Images