Tavaly év végén, december 30-án készítette felvételeit a Juno űrszonda, amikor pályája a legközelebb haladt az Io holdhoz. A Galileo misszió óta ez volt az első alkalom, hogy egy űrszonda ilyen közelségből vizsgálhatta meg az Io felszínét. A JunoCam kamera 15 km/pixeles felbontással, 4300 km magasságból örökítette meg az Io lávafolyamokkal teli, aktív vulkánokkal rendelkező felszínét.
A képek visszasugárzása közel egy hónapig tartott, február elején érkeztek meg a NASA-hoz. Ezeket látva megérte a várakozás, ilyen részletességgel még sosem láttuk az égitestet.
Az Io a Jupiter legbelső és a Naprendszer negyedik legnagyobb – a mi Holdunknál épp csak egy kicsivel nagyobb – holdja, egyedülálló geológiai aktivitásáról ismert. Az űrszondák által gyűjtött adatok alapján az Io a legaktívabb vulkánikus test a Naprendszerben, több száz működő vulkánnal, amelyek folyamatosan átalakítják a felszínét. A hold extrém geológiai aktivitása a Jupiterrel való gravitációs kölcsönhatásnak köszönhető. Felszínén mintegy 400 aktív tűzhányó található.
Ami még érdekesebb, és eddig nem figyelhettük meg ilyen látványos fotókon, az a Jupiterről visszaverődő napfény. A naprendszer bolygóiról általában olyan képeket kapunk, amelyeken az egyik, a Nap felőli oldal fényben úszik, a másik pedig koromfekete. Az Io esetén viszont nem ez a helyzet, a Jupiter közvetetten megvilágítja azt, és így nincs teljes sötétségben.
A NASA 2011-ben lőtte fel a Juno űrszondát, amely 2016 óta 38 naponként kerüli meg a Jupitert. A küldetés célja, hogy mélyebb betekintést nyújtson a Naprendszer legnagyobb bolygójának keletkezésébe, szerkezetébe, atmoszférájába és környezetébe, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek a Naprendszerünk és más bolygórendszerek megértésében.