Life Fehér Patrik 2024. 02. 12.

Nemzetközi dicséretet kapott egy magyar étterem

Egy világhírű utazási magazin szerint a budapesti étterem is azon ötven hely közé tartozik a világon, ahová muszáj ellátogatni, mielőtt meghalunk.

2009-ben egyszerű utazási magazinként indult, mára azonban meghatározó szereplővé vált az Atlas Obscura a turizmusban. Utazásokat is szerveznek, kritikák is jelennek meg náluk, véleményükre érdemes adni.

A lap nemrég Magyarország egyik nem gyakran emlegetett desszertjét illette komoly elismeréssel, most pedig ismét gasztrotémában kaptunk dicséretet. Pontosabban nem mi, hanem a budapesti Rosenstein étterem, mely felkerült az 50 hely, ahol halálod előtt enned vagy innod kell nevű friss listára.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Robert Rosenstein (@rosensteinrobi) által megosztott bejegyzés

Rövid összefoglalójukban csupán annyit írnak, hogy érdemes egy vacsorára betérni a többgenerációs, családi kézben lévő étterembe, ahol magyar és zsidó ételeket lehet kóstolni. Részletes bemutatójukban már kitérnek arra, hogy az étterem 1996-ban nyílt, és ma Budapest történelmi zsidónegyedének központja, mely körül élet költözik a korábban elhagyatott épületekbe is.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Robert Rosenstein (@rosensteinrobi) által megosztott bejegyzés

Az Atlas Obscura szerint közkedvelt a csirkepaprikás és a maceszgolyóleves, de úgy általában minden, amiben paprika van. Az étlapon számos belsőségből készült fogás is található – itt nem divatból kerültek fel a menüre, hosszú ideje ott vannak már. Mindezeket szépen, ízlésesen tálalják, így válik teljessé a gasztroélmény, mutatnak rá.

Forrás: Atlas Obscura
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Getty Images