Life Fehér Patrik 2024. 02. 13.

Te tudod, hogy jobb- vagy balszemes vagy?

Tudtad, hogy az egyik szemed dominánsabb, mint a másik? Ha nem, elmondjuk, mi ez, és pillanatok alatt kiderítheted azt is, neked melyik szemed a domináns.

Az ember hamar megtanulja, hogy jobb- vagy balkezes, és hasonló helyzet alakul ki a lábaknál is. Ugyanez a helyzet a szemünknél is: az egyik valamivel jobb, mint a másik, mutat rá a WebMD. Alapvetően nem sokszor szembesülünk azzal, hogy melyik a domináns szemünk, hiszen jó esetben mindkettőt egyszerre használjuk, így az egyik esetleges gyengeségét a másik korrigálja.

Vannak azonban helyzetek, amikor a domináns szemnek hasznát vehetnénk – feltéve, ha tudjuk, melyik az. Számos sportágban és egyéb tevékenységben hagyatkozhatunk rá, ahol fontos, hogy egyetlen célpontra fókuszáljunk. Ilyen például a lövészet, ahol fél szemmel figyeli az ember a célt, de szóba jöhet a fotózás, a mikroszkóphasználat, valamint akár a golf is.

Honnan tudhatom, hogy melyik a domináns szemem?

Általában a domináns szem megegyezik a domináns kézzel, azaz a jobbkezeseknek a jobb szemük a domináns, a balkezeseknek a bal szemük. Ez persze közel sem szentírás, vannak esetek, amikor a jobbkezeseknek a bal szeme erősebb. Ilyen esetekben náluk az említett tevékenységeknél, különösen a sportoknál korrigálásra van szükség az eltérés miatt. Ettől az életminőség természetesen nem lesz rosszabb.

Te tudod, hogy jobb- vagy balszemes vagy?

A tuti választ arra, hogy melyik a domináns szemünk, természetesen egy orvos adhatja meg, de vannak nagyon hatékony otthoni trükkök, melyekkel másodpercek alatt meghatározható ez. Talán a legegyszerűbb úgy, hogy háromszöget formázunk a mutató- és hüvelykujjainkból, kinyújtjuk a karunkat és átnézünk rajta, egy legalább 5 méterre lévő tárgyra fókuszálva. Először ezt két nyitott szemmel kell megtenni, úgy, hogy a tárgy középre essen.

Ezt követően jöhet a teszt: a háromszöget mozdulatlanul tartva előbb csak a jobb, majd csak a bal szemet nyitva hagyva ugyanúgy átnézni a háromszögön. A két kép eltérő lesz, de az egyik jobban elcsúszik a középponttól, mint a másik. Amelyik szemnél jobban a háromszög közepén maradt a tárgy, az a dominánsabb.

Ezen nézz át a leírtak szerint, hogy megtudd, melyik szemed a domináns

Ezen nézz át a leírtak szerint, hogy megtudd, melyik szemed a domináns

Forrás: webmd.com
Kép(ek) forrása: Getty Images