Nem is volt olyan rég, amikor az országhatárok nem úgy néztek ki, mint napjainkban. A 20. század elején Afrikában például nemigen voltak önálló, független országok, a területet a nagyhatalmak osztották fel maguk között. Németország Afrika délnyugati részén rendelkezett területekkel, a mai Namíbia területén.
Természetesen igyekeztek ők is kiaknázni a területben lévő lehetőségeket. Az egyik ilyen a gyémánt volt, a pénz szaga pedig sokakat vonzott erre a környékre. 1908-ban meg is alakult Kolmanskop (németül Kolmannskuppe), a német városok mintájára. Habár szó szerint a sivatagba épült, elképesztően fejlett volt a település: erőmű, színház, kaszinó, tekepálya (ez máig megvan) és kórház is volt itt – ebben üzemelt a déli félteke első röntgengépe. Kolmanskop utcáin haladt az első afrikai villamos is.
Elképesztő módon virágzott a város, mely jól mutatja a bányában rejlő lehetőségeket, értéket is. A munka nem volt persze kellemes, sokszor éjt nappallá téve güriztek a melósok. Egy ideig a víz mint erőforrás kicsit kompromisszumos volt, mert az messziről, Fokvárosból jött, és a kaja sem volt változatos, de amint elkészült az ide vezető vasútvonal, ezen a téren is javultak a körülmények.
A vagyonos családok számára igazi Kánaán volt az afrikai élet. A helyi operába Európából jöttek vendégelőadók, egy, az 1920-as években ott élő nő beszámolóiból pedig ismert, hogy aki megtehette, az tényleg élhette sörrel és pezsgővel mindennapjait.
A század közepe felé gyors ütemben kezdett elnéptelenedni a város, miután a helyi bányák kiürültek, és délebbre értékesebb gyémántlelőhelyre bukkantak. A sivatagot nem kellett félteni, el is kezdte visszavenni, ami az övé volt. A hely napról napra pusztul, de mivel annak idején számoltak a természet erejével, elég jól tartják magukat az épületek is.
Ennek köszönhetően páratlan látványban lehet része azoknak, akik idelátogatnak. Namíbia egyik fontos turisztikai látványosságává nőtte ki magát Kolmanskop, ahol a fotósok és a szafarira érkezők szívesen megfordulnak.