Life Kovács Miklós 2024. 05. 05.

Pénzzel csábítja a felhasználókat az új Facebook

A Meta által ellen-Twitterként indított Threads átlépte a 150 millió havi felhasználót, de ezzel nyilván nem elégszenek meg a Facebookot is tulajdonló cégnél. Új bónuszprogrammal növekednének. 

Az elmúlt napokban több felhasználó is bejegyzésben számolt be a programról, amit most maga a cég is megerősített a TechCrunch weboldal kérdésére. A program lényege, hogy meghívásos alapon, kiválasztott tartalomkészítők számára együttműködést ajánlanak fel, amely során pénzjuttatást is adnak a tartalomért cserébe. Az akció márciusban indult, és egyelőre csak az Egyesült Államok területén működik, de a Meta közlése szerint siker esetén globálisan is elérhető lesz, tehát a magyar tartalomkészítők is számíthatnak a lehetőségre. 

Persze nem egyszerű a feladat. A meghívott tartalomgyártóknak publikus Threads-profillal kell rendelkezniük, amely megfelel a szabályoknak, ráadásul csak bizonyos elérést hozó, valamint termékeny, megfelelő számban bejegyzést készítők kapnak majd a bevételből. 

Például az egyik követelmény szerint egy posztnak legalább 2500 megtekintést kell hoznia.

Valamint fontos szempont, hogy a szerzői jogvédelem alatt álló anyagot felhasználva (tehát máshonnan másolt, TikTokról, Facebookról letöltött, esetleg régi Youtube-videóból kivágott) készülő Threads-bejegyzések nem jogosultak bónuszokra. Valamint márkák sem jelenhetnek meg, tehát egy reklámbejegyzésért, amiért már fizet egy cég, a Threads nem ad pluszpénzt.

Mindez arra enged következtetni, hogy döcögősen halad a Threads felfuttatása, ezzel a fogással a jelentős számú követővel rendelkező Instagram-felhasználókat próbálják aktivizálni, hogy jelenjenek meg ezen az új felületen is, és velük együtt vándoroljanak át a követőik is. Kérdés, hogy van-e szüksége az így is egész nap mobilon lógó tömegeknek még egy közösségi platformra, ami nagyjából ugyanazt adja, mint az eddigi összes.

Forrás: techcrunch.com
Kép(ek) forrása: Getty Images