Június 4-én Sátoraljaújhelyen átadták a Nemzeti Összetartozás Hídját, amely 700 méter hosszával majdnem világrekord hosszúságú gyalogos függőhíd. A híd több mint 80 méter magasan húzódik a Szárhegy és a Várhegy között, szerkezetét hat acélsodrony kötél tartja.
2021-ben még úgy tűnt, miénk lesz a rekord, de sajnos közben felépült a cseh Sky Bridge, amely 721 méter hosszú és 120 centi széles, egyszerre akár 500 ember kelhet át rajta, míg a sátoraljaújhelyin egyszerre “csupán” 300-an.
De a Nemzeti Összetartozás Hídja így is páratlan turisztikai látványosságnak bizonyulhat: egyik szakaszán – ahol a híd a Május-patak fölött halad át – rácsok helyett üveglapokon keresztül lehet lenézni a patakra. És azt se feledjük, hogy a Sky Bridge csak egyik irányból járható, ellentétben a magyar híddal, amely mindkét irányból.
A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatott törvénybe az Országgyűlés.
A beruházás 4 milliárd 98 millió forintos állami támogatásból épült gyalogosok számára. Eredetileg 2,8 milliárd forintos volt a kiírás, de ennyiért nem találtak kivitelezőt – írta korábban a 24.hu. Az építkezés árát pedig nemcsak az adófizetők, hanem a természet is megfizette, ugyanis a hegyoldalon letarolták a fákat. Évente durván félmillió fizető vendéggel számol az üzemeltető (a Zempléni Kalandpark), szóval ha így számolunk, akkor szűk két év alatt visszahozhatja az árát a híd, persze nem nekünk, hanem a kalandparknak.
A nemzeti összetartozás ugyanis nincs ingyen, a hídra csak belépő ellenében lehet rálépni:
Kivéve a sátoraljaújhelyi, sárospataki és a kisújhelyi (Felvidék) polgárok, akik lakcímkártya felmutatásával június 5-én ingyen látogathatják nyitvatartási időben a hidat.
Az elmúlt években egyébként több hasonló híd épült Európa-szerte. A németek 665 méteres hídja 1,7 milliárd forintnak megfelelő összegből készült el, a portugálok 516 méteres hídja 900 millióból, a svájciak 494 méteres hídja pedig 300 millióból.