Life Fehér Patrik 2024. 06. 11.

Életveszélyes Star Wars-figura döntött rekordot

Veszélyessége miatt mindössze pár példányban készült el az a Boba Fett-figura, melyből egy példány most irdatlan összegért cserélt gazdát egy árverésen.

A ritka játékfigurák épp olyan értékesek lehetnek bizonyos gyűjtők számára, mint a jó borok vagy a cipők: a különleges darabokat féltve őrzik, ha pedig egy-egy felbukkan valahol, igyekeznek rá lecsapni. Ezzel persze többen is így vannak, így óriási összegekért cserélnek gazdát a nem ritkán mindössze ujjnyi méretű apróságok.

Figyelmük nemrég a Heritage Auctions Star Wars-témájú árverésére szegeződött, ahol egy 9,5 centis Boba Fett akciófigura is. A Csillagok háborúja univerzumának fejvadászáról először 1979-ben készültek játékfigurák, rakétával a hátukon. Különlegessé történetük tette őket: a játékhoz ingyen lehetett hozzájutni bizonyosamerikai  játékboltokban rövid ideig, azzal a feltétellel, ha bizonyítják, hogy vettek más Star Wars-témájú játékokat.

Kép: Heritage Auctions

Kép: Heritage Auctions

Az ígéretek szerint 6-8 hét alatt érkezett volna meg postai úton az otthonokba az ajándék, csakhogy a legtöbb helyen ez nem történt meg. Kiderült ugyanis, hogy a kivehető rakéta fulladást okozhat, ha lenyelik, így sztornózták az egészet – legalábbis majdnem. Ahová kiküldték a játékokat, a rakétát beleragasztották Boba Fett hátába, a doboz pedig tartalmazott egy levelet, hogy erre a fulladásveszély miatt volt szükség.

Persze volt azért pár, amit megmentettek a ragasztástól, ezek közül az egyik került most árverésre. Ennek a példánynak az is különlegessége, hogy festése is közel egyedülálló, kézzel készült. Ilyen színkombinációjú, módosítás nélküli Boba Fett-játékból a jelenlegi ismeretek szerint csak kettő létezik a világon.

Kép: Heritage Auctions

Kép: Heritage Auctions

Nem csoda, hogy végül valaki 525 ezer dollárt (193 millió forintot) is hajlandó volt fizetni érte, ezzel a legdrágább akciófigurává vált a Star Wars-játék, melyet a Guinness World Records is megerősített. A bábu beelőzte a világ legdrágább Barbie-babáját is, melybe egy egykarátos gyémántot is beültettek, és 2010-ben 302 ezer dollárért (111 millió forintért) talált gazdára. “Tudtuk, hogy esélye van bekerülni a rekordok könyvébe, és izgalmas látni, hogy ez lett a világ legértékesebb játéka” – fogalmazott Joe Maddalena, a Heritage Auctions ügyvezető alelnöke.

Forrás: Heritage Auctions/HA.com
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Atilano Garcia/SOPA Images/LightRocket via Getty Images