Life Fehér Patrik 2024. 08. 27.

Bejelentették, újra összeáll a nagy sikerű zenekar

Pár hete a Szigeten is fellépett a duó egyik fele, 15 év után azonban újra összeáll testvérével egy koncertturnéra.

A 2024-es Sziget egyik legnagyobb durranásának igérkezett Liam Gallagher fellépése, aki a testvérével közösen alapított, világhírű Oasis együttes első lemezéről hozott számokat a Hajógyári szigeten tartott fesztiválra. Mint ahogy számos kritika megjegyezte, a fellépés nyilván akkor lett volna az igazi, ha ott van vele a színpadon Noel Gallagher is, ám ez olyan kívánságnak tűnt, ami gyakorlatilag a lehetetlen kategóriát súrolta.

A két testvér ugyanis durván összeveszett 2009-ben: Noel kilépett az Oasisből, megpecsételve ezzel közös projektjük sorsát. A felek azonban közeledtek egymáshoz az elmúlt időszakban, és úgy tűnik, 15 év után kibékültek.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy

az Oasis újra összeáll, és koncertturnéra indulnak.

2025 júliusában és augusztusában 14, ír és brit állomásokból álló körúton vesznek részt, melyekre a jegyeket szombaton kezdik el majd árusítani. Már most elképesztően nagy az őrület a közösségi médiában az együttes körül, így nem lepődnénk meg azon sem, ha a koncertjegyek ára is rövid úton az egekbe szökne.

Elképesztő a netes felhajtás az Oasis körül (Kép: Leon Neal/Getty Images)

Elképesztő a netes felhajtás az Oasis körül (Kép: Leon Neal/Getty Images)

“A fegyverek hallgatnak. A csillagok összeálltak. A nagy várakozásnak vége. Gyertek, és legyetek tanúi! A tévé nem fogja közvetíteni” – üzente a turné bejelentése kapcsán a banda.

Hallgass bele az Oasis legnépszerűbb dalaiba!

Kép(ek) forrása: Nyitókép: Joseph Okpako/WireImage - Getty Images