A Wes Craven által írt és rendezett történet, a Rémálom az Elm utcában immár negyven éve hozza a frászt a nézőkre, és mozgatja meg a mozirajongók fantáziáját. 1984-ben még ez is csak egy megszokott, vérben tocsogó horrorsztorinak tűnt, de a vetítések során már érezhető volt, hogy nagy hatása lesz.
Az 1,1 milliós költségvetést bőven túlszárnyaló 57 millió dolláros bevételt hozott az első rész, amelyben Robert Englund játszotta az azóta popkulturális karakterré vált Freddy Kruegert, a rémet, aki a 8 filmből álló mozifolyamban álmukban terrorizálja a tinédzsereket, hogy aztán a fiatalok a valóságban is szörnyet haljanak.
A siker nem volt véletlen, Craven tökéletes elegyet főzött megtörtént eseményekből és fikcióból. A Vulture cikkében Craven azt állította, hogy az álomgyilkos megalkotásához akkor kapott ihletet, amikor talált egy cikket a LA Timesban, amely egy kambodzsai családról szólt, melynek tagjai a népirtás elől menekülve Amerikába emigráltak. Fiuk a rémálmai miatt alig tudott aludni, és végül álmában halt meg.
Ekkoriban több lap is beszámolt hasonló esetekről. A nyugtalanító jelenség a sunds, vagyis sudden unexpected nocturnal death syndrome (hirtelen, váratlan, az éjszakai órákban bekövetkező halálesetek szindrómája) nevet kapta.
Ezek a beszámolók adták az alapötletet a filmhez, az álmokban bekövetkező szörnyű halál témájához. Craven gyermekkori élményei is hozzájárultak Freddy karakteréhez. Egy Fred Krueger nevű osztálytársa zaklatta őt, egy kalapos, idősebb férfi pedig egyszer halálra rémítette. Ezekből az élményekből gyúrta össze a karaktert, nevét és megjelenését.
Ezt az alakot mindenki ismeri: a csíkos pulcsis, torz arcú gyerekgyilkos azóta sok más alkotásban feltűnt, akár utalásként, akár valódi alakjában. Egy 2014-es interjúban Craven elmondta, hogy akkoriban minden sorozatgyilkos maszkot viselt a horrorfilmekben, így ő is ebben gondolkodott. Ugyanakkor szerette volna, ha nem merev álarc takarja az arcot, hogy kifejező lehessen a szájmozgás, a beszéd, a mimika, amitől még félelmetesebb lehet a gonosz. Így jött képbe a sült csirkéket megszégyenítően pirított, égett arc.
A ’80-as évek slasher filmjeiben a gyilkosok többnyire némák voltak, egyszerű gyilkológépként működtek. Freddy ezzel szemben beszél, és kifejezetten élvezi a félelemkeltést – sőt, konkrétan a félelmből táplálkozik. Ironikus, sötét humora és szadista játéka áldozataival teljesen új szintre emelte a horrorfilmes gonosz karakterét.
Ikonikus kiegészítő még a késes kesztyű, melyet Jim Doyle effektes készített el. Ez egy messziről felismerhető, és hallható elem, ez is segített abban, hogy a közönség örökre megjegyezze Freddy figuráját.
A film lényegi forgatása 32 nap alatt lezajlott, ez idő alatt 1900 liter művért használtak fel, az Elm utca 1248 pedig egy valós ház Los Angelesben, nem díszlet. A maszk felhelyezése naponta három órát tartott, a maszkmestereknek tizenegy külön darabot kellett felilleszteniük a színészre.
A kazánház jeleneteit a Los Angeles-i Lincoln Heights börtön pincéjében forgatták, amelyet nem sokkal később a mérgező azbeszt miatt bezártak. A zárójelenetben a kabrió teteje gyorsabban és erősebben csapódott le, mint ahogy azt a színészek várták, így a reakcióik valódi meglepetést tükröznek.
Az álmok és a valóság határát elmosó koncepció igen hatásosan működött. A mumusként lopakodó sorozatgyilkost addigra megszokta az amerikai néző az esti hírekből, úgy volta vele, a zárt ajtó és az otthon tartott lőfegyver megoldja a problémát, az álmait viszont senki nem tudja lelakatolni, így Freddy Krueger nyugtalanító alakja bármikor betoppanhat. Hazánkban a másolt, alámondásos VHS-ek egyik borzongató gyöngyszeme volt az első film, melyet gyakran társaságban néztünk annak idején.
Ahogy egyéb sorozatokban, animációs alkotásokban, videojátékokban is felbukkant az elmúlt negyven évben, többek között a Family Guy, a Rick and Morty, és a Simpson család egyes epizódjaiban. Freddy tehát elérte a célját, itt van velünk, bármikor, bárhol szembejöhet, idén főleg a klasszikus első rész felújított 4K-s kiadásában.