Idén negyedjére választotta ki az ENSZ berkein belül működő Turisztikai Világszervezet (UNWTO) a turisztikai szempontból legjobb falvakat.
A Best Tourism Villages nevű ajánlás azért is egy fokkal komolyabb, mivel nem csupán a hely szépsége, illetve a szolgáltatások nyomnak a latba a listába kerülésnél. A szigorúan 15 ezernél kisebb lakosságszámú településeknek valami pluszt is kell nyújtaniuk: ez lehet akár a fenntartható módon való működés, valamilyen hozzáadott érték a környék életéhez, de a hagyományőrző jelleg is. Eközben persze az UNWTO alapcéljától sem térnek el, ami a felelősségteljes, fenntartható és mindenki számára elérhető turizmus előmozdítása.
A 2023-as listán első magyar kistelepülésként Tokaj neve is felbukkant. Arra nemigen lehetett számítani, hogy 2024-ben ismét ott lesz a listán, mivel évről évre gyakorlatilag kicserélődnek a települések. Idén összesen 260 jelentkező volt, amely szeretett volna az ENSZ-féle gyűjtésbe bekerülni, mely végül 55 falu nevét tartalmazza.
A teljes lista itt olvasható, alábbi galériánkban viszont összeszedtük Európa legjobbjait, melyek mindenképp megérnek egy megtekintést. Lapozd végig képeinket az alábbi fotóra kattintva!
12 fotó megtekintése
Óbidos, Portugália - kiemelt szempont: kulturális örökség és a táj
Fotó megosztása:
Aínsa, Spanyolország - kiemelt szempont: gazdag kulturális örökség
Fotó megosztása:
Pissouri, Ciprus - kiemelt szempont: sokféle kikapcsolódási lehetőség a tengerparton és a környező dombokon
Fotó megosztása:
Mura, Spanyolország - kiemelt szempont: a táj, a környezet
Fotó megosztása:
Anogia, Görögország - kiemelt szempont: történelmi múlt
Fotó megosztása:
Kalopanayiotis, Ciprus - kiemelt szempont: UNESCO-védelmet élvező táj
Fotó megosztása:
Vorohta, Ukrajna - - kiemelt szempont: a táj, a Kárpátok hágói
Fotó megosztása:
Santa Cruz da Graciosa, Portugália - kiemelt szempont: a táj, kilátás az Atlanti-óceánra
Fotó megosztása:
Sankt Johann in Tirol, Ausztria - kiemelt szempont: a 6. századig visszanyúló történelmi múlt és az alpesi táj
Fotó megosztása:
Urych, Ukrajna - kiemelt szempont: kulturális örökség és a táj
Fotó megosztása:
San Casciano dei Bagni, Olaszország - kiemelt szempont: történelmi múltra visszatekintő fürdőváros, a táj
Fotó megosztása:
Splügen, Svájc - kiemelt szempont: a táj és a történelmi múlt
Fotó megosztása:
Forrás:
UNWTO
Kép(ek) forrása:
Getty Images