Life FIRSTCLASS 2024. 12. 20.

Videojátékokat vennél? Most jött el a te időd!

Mint minden évben, idén elindult a gamerek által várva várt téli Steam Sale. Összeszedtük a legjobb videojátékos akciókat - mindenki találhat kedvére valót.

A gamerek körében legnépszerűbb, több ezer videojátékot kínáló Steam online áruház minden évben több komoly leárazást tart, a legnagyobb a nyári és a téli szokott lenni. Az óriási akciókat és az áruház nagyságát a legjobban talán az mutatja be, hogy a teljes kínálat megvásárlása teljes áron már 473,5 millió forintba fájna, azonban most, „csak” 295 millió kellene rászánnunk ugyanerre. A leárazások mértéke címenként változik, azonban egyes címek esetén akár 95%-os engedményről is lehet beszélni.

A már jó pár évre visszatekintő Steam Winter Sale idén december 19-én rajtolt el 19.00-kor, és egészen január 2. 19.00-ig tart. A start szokás szerint döcögősen kezdődött, hiszen rengeteg játékos vetette rá magát a nagy akciókra, azonban 2-3 órával az indulás után már minden funkció jól működött.

Összeszedtük, szerintünk mikre lehet érdemes lecsapni most. (Az árakat euróban adtuk meg, a cikk írásának pillanatában egy euró 414 forint.)

Játékok barangoláshoz, elmélyedéshez

Sok minden megfelelhet ennek a leírásnak, a cél, hogy egy olyan RPG-t válasszunk, melynek világa egyedi, és számunkra szórakoztató, érdekes. Egy féltünde karakter bőrébe bújva utazhatunk el például Mordorba, hiszen a Middle-earth The shadow Bundle-lal 6,99 euróért barangolhatjuk be a Gyűrűk ura világát.

Most érdemes bevásárolni videojátékokból

Kép: CD Projekt RED

Persze, ha a Witcher áll közelebb hozzánk, akkor a harmadik rész – még a jövő évi negyedik előtt – lehet remek választás, ráadásul a Complete Edition most 9,99 euróért nagyszerű ajánlat. A Star Wars-rajongók – már akik eddig nem szerezték be – most 3,99 euróért Cal Kestis bőrébe bújhatnak a Jedi: Fallen Orderben, melyben a karakter a köztársaság széthullása után jeditanoncként próbál életben maradni.

Ha a verseny éltet

Ha az újdonság a fontos, akkor ez egyre javuló Test Drive Unlimited Solar Crown 34,99 euróért lehet neked való, a csillogás, fényűzés tipikus esete, ez nem a Forza Horizon-féle poros partyzás helyszíne.

Ám ha inkább a multiplayeres hangulat és az olcsóbb megoldások érdekelnek, akkor érdemes lehet elgondolkodni az F1 24-en, amely 20,99 eurótól indulva kínál multi, de akár co-op karriermódot is, bár igaz, sokak szerint nem ez lett a legjobb Forma-1 játéka az EA-nek.

Most érdemes bevásárolni videojátékokból

Kép: Electronic Arts

Ha pedig a „porosabb” játékok közül válogatnál olyat, ami akár egy Steam Decken is elfut, akkor a Wreckfest tökéletes választás lehet 11,99 euróért, hiszen benne van a versenyfeeling, de néhány lökdösődés is belefér a roncsderbibe.

Ketten jobb

Bár a co-op játékok közül eleve nem nagy a merítés, azért van néhány igazán érdekes cím, amit ki lehet próbálni a téli időszak családi összejövetelein. Ha nyugisabb játékok közül válogatnál, akkor a digitális tásasjáték, a Carcassonne 3,99 euróért lehet jó választás, itt a cél a várak és utak építésével begyűjtött pontokkal nyerni – ráadásul a digitális verzió miatt elpakolnod se kell.

A sport és foci rajongóknak az EA Sports FC 25 lehet jó választás 27,99-ért, hiszen ki ne akarna azon veszekedni, hogy a másik biztos csal? Ha pedig a közös cél elérése és a belemenős játék jellemez benneteket, akkor az akár 4 fővel játszható Overcooked-sorozat lehet a nektek való, melyben közös konyha működtetése a cél, és egyből mindenki Gordon Ramsay lesz, ha valami nem a terv szerint alakul. Érdemes még kiemelni a remek, börtönből szabadulós A Way Out-ot mindössze 2,99 euróért, vagy a szintén Josef Fares által készített It Takes Two-t 7,99 euróért, amely nemcsak a párkapcsolatokról szól, hanem remek kooperatív feladatokkal vár.

Most érdemes bevásárolni videojátékokból

Kép: Ghost Town Games

Ratatata

Néha csak egy kis lövöldözés kell, hogy kikapcsoljunk, persze jöhet hozzá egy jó sztori is, mint a Mafia: Definitve Edition esetében mindössze 7,99 euróért, vagy fröcsögős zombiirtás a Days Gone-ban 12,49 euróért. Ha nem kiemelten fontos a spórolás, akkor Super Citiztenként szolgálhatjuk a birodalmat a Helldivers 2-ben, most 31,99 euróért, vagy hű alattvalók lehetünk a hentelős Warhammer 40,000: Space Marine 2-ben 44,99 euróért, utóbbihoz ráadásul egy remek Secret Level-epizód is készült.

Valami retrót, esetleg indie-t?

Az idősebb korosztálynak talán nem ismeretlen az egyik legnépszerűbb klasszikus RTS, Cossacks: Back to War cím, ráadásul most 1,24 euróért olcsóbb, mint helyenként egy gombóc fagyi, de a kicsit modernebb, szintén RTS Age of Empires II: Definitive Edition sem vészes 11,54 euróért, főleg, hogy 3 kiegészítőt is hozzácsapnak.

Ha a valós idejű stratégia helyett inkább a tycoon és menedzsment áll hozzánk közelebb, akkor a díjnyertes News Tower demója elég hamar be fog rántani, már csak azon kapod magad, hogy kicsengetted a 14,99 eurót, hogy örökké irányíthasd a lapkiadód.

Most érdemes bevásárolni videojátékokból

Kép: Twin Sails Interactive

Nem biztos, hogy ezek a Steam történetének legjobb dealjei: ennek ellenőrzésére remek lehet a SteamDB, ahol az adott címek árait nézheted vissza akár több évre visszamenőleg. Ha pedig ki akarod hozni a maximumot a téli szezonból, akkor ne feledd el, hogy 24 óránként új címet lehet bezsebelni teljesen ingyen az Epic Games Store-ban, méghozzá egész januárig, viszont erre minden nap csak délután 5-ig van lehetőséged!

A cikk szerzője Gábor Bálint

Forrás: Steam
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Alistair Berg/Getty Images