Life FIRSTCLASS 2025. 01. 21.

Kávéízű sört készítettek egy magyar egyetemen

Többféle sört fejleszt közösen a Széchenyi István Egyetem és a győri bencések. Még a csomagolás dizájnja is házon belül készül.

Gyakran vesznek részt valós, piaci projektekben a győri Széchenyi István Egyetem Design Campusának hallgatói. A végzős tervezőgrafikus alap- és mesterszakosok számára a most záruló félévben ilyen lehetőség volt az egyetem és a győri Szent Mór Bencés Perjelség közös tulajdonában lévő Apátúr sörház leendő Campus termékcsaládja arculatának megtervezése.

Horváth Zsolt sörfőzőmester elmondta: ahogy a jó bornak, úgy a jó sörnek is kell a cégér, ezért a dizájn nagyon fontos része az értékesítésnek. “Kifejezetten előnyös, hogy az egyetem rendelkezik ezzel a szakértelemmel, így a fiatalokat is be tudjuk vonni a termékfejlesztésbe. A hallgatók rendkívül szép, egyedi koncepciókat tettek le az asztalra, és kellemesen megleptek azzal, hogy munkáik kidolgozása során milyen jól reflektáltak az üzemlátogatáson elhangzottakra, sőt még olyanra is, amire legfeljebb csak utaltam. A munkák közül több is nyerhetett volna, nem egy pedig nemcsak sörcímkén, hanem művészeti kiállításon is megállná a helyét” – fejtette ki.

Az új nedűket négyféle változatban tervezi készíteni az Apátúr. A Campus Coffeum egy hosszabb érlelésű, magasabb alkoholtartalmú, kávéval ízesített fekete sör. A Campus Cydonia savanyított, miután sörélesztő mellett tejsavbaktériummal is erjesztik – így pezsgős, száraz ízt vesz fel, amit birsalmával egészítenek ki. A Campus Italics olasz, a Campus Vitis pedig szőlős ízesítésű lesz. A terv az, hogy ezek palackozva is megvásárolhatók legyenek, kóstolócsomagban.

A limitált széria arculatára 21 hallgató dolgozta ki a tervét, közülük a legjobbnak a zsűri döntése alapján Turay Nikoletté bizonyult. Sörcímkéin megjelenik a humor és a játékosság is.

Kávéízű sört készítettek egy magyar egyetemen

“Nagyon örültem a feladatnak, amelynek során azt is megtanulhattuk, milyen kapcsolatot építeni a megrendelővel. Tetszett, hogy a sörfőzdébe is elmentünk, így sok információt megtudtunk a vállalkozásról, a gyártásról és a termékről. A négyféle ízhez egy-egy történetet találtam ki, mert úgy gondoltam, hogy ez az illusztratívabb irány nem zavarná meg a sörház arculatát” – beszélt az alkotás hátteréről.

Forrás: Széchenyi István Egyetem
Kép(ek) forrása: Adorján András/Széchenyi István Egyetem