Literszám folyt a vér, de mi jól szórakoztunk!

Útlezárás, trikolór molinók, kihízott bocskai, zászlólengetés, matyó hímzés, Himnusz, otthon felejtett kokárda, beszédek, Petőfi Sándor, múltidézés, múltidézésre felfűzött aktuálpolitika, nemzeti jelképek kisajátítása, giccs, pátosz, poloskák, kutyák a Szabadság hídon, 22:50-től meg Pesti balhé az RTL-en. Szóval egy átlagos március 15-e.

Ám mi most nem erről fogunk beszélni, ugyanis egy nappal korábban, március 14-én a Fiatal Írók Szövetsége, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt együttműködésének köszönhetően ismét megrendezésre került az “Add a véred az irodalomért” nevezetű esemény, mely legalább annyira magában hordozza 1848 szellemét, mint bármelyik, trance ütemre történő, forradalmi seprűnyél lóbálással egybekötött nemzeti musicalbetét.

(Fotó: Karsa Patrik)

Mi volt az alapkoncepció? Adj vért, majd miközben a szőlőcukrot és ostyaszeletet majszolgatva igyekszel feltornázni a vércukorszintedet, hallgass egy kis irodalmi felolvasást. Nyilván a mentás csokoládé, a sós karamella és a dijoni mustáros Oreo után tudjuk, hogy az elsőre szokatlannak tűnő ízkombinációk igenis működhetnek, azoknak a félszeg kíváncsiságával vetettem bele magam ebbe a helyzetbe, akik szkeptikusok, de nagyon bizakodnak. Különösen, mert még sosem adtam vért.

Mentségemre legyen szólva, többször is próbálkoztam, hol a magasztos morális indokoktól, hol mutatós, zománcozott kitűzők iránti vágytól hajtva, de sajnos a magyarok istene valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva roppant mély vénákkal vert meg engem, így mindig elhajtottak. Talán most is ez történt volna, ha a vizsgálatot végző hölgy a doktor kolléganőjével való egyeztetés eredményeképp nem alkalmaz egy titkos, már-már elfeledett, és roppant veszélyes technikát: vagyis megnézték a vénákat a bal karomon is, és kiderült, hogy onnan kis nehézség árán, de lehet vért venni.

(Fotó: Karsa Patrik)

Örömöm sajnos rövid életű volt, ugyanis megláttam… a tűt. Vannak téves meggyőződések, melyek azonnal eloszlanak, amint kicsit elgondolkodik rajtuk az ember, ám ennek hiányában évekig élhetsz úgy, hogy utánagondolás nélkül elfogadsz igazságnak valami orbitális ostobaságot. Ilyen volt számomra például az abbéli hit, hogy a nőknek egyszerre jön meg a menzesze, illetve hogy természetes kopasz emberek nem léteznek. És mint kiderült, az is, hogy véradáskor a vért azzal a kicsi, ártalmatlan kinézetű, szinte már barátságos injekciós tűvel veszik le, amivel mondjuk a védőoltást szokás beadni.

A dolgok a másodperc törtrésze alatt a helyükre kattantak, a tévhit eloszlott, ám a fenyegető méretű tű megmaradt, és vérszomját a kedves professzionalizmus álarca mögé rejtő hölgy kezében kezdett bajonett nagyságúvá dagadni. Legalábbis én így képzeltem. Hanyatt fektettek, elszorították a karomat, szorongattam a kis piros gumilabdát. Miközben a könyökhajlatomhoz illesztették az időközben lándzsányi tű hegyét, elmerengtem azon, hogy tényleg inflálódik a történelem. Azzal nyugtattam hát magam, miközben a fémgerely véna után kutatva a karomban maratott, hogy ez mégiscsak jobb, mint mondjuk egy orosz dzsidára felnyársalódva véredet adni a hazáért. Különben is tudjuk: a bátor egyszer hal meg, míg a gyáva… szintén egyszer, de jóval később.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok zsizsegtek a fejemben, mikor a csővezeték riasztó gyorsasággal váltott átlátszóból mélyvörösre, én pedig elkezdtem pumpálni a labdát, elősegítendő a folyamatot, azt remélve, hogy a véremmel libikókázó műanyag tasak hamar telítődik. Így is lett: sikerült a standard 450 ml-t mindössze 6 perc alatt kicsorgatnom magamból, és erre a tényre indokolatlanul büszke is voltam. Nyilván dramatizálom a helyzetet, hisz voltaképp nevetségesen könnyedén és fájdalommentesen ment végbe a procedúra. Persze kicsit szomorúan néztem a 450 milliliternyi énem után, melyet azon melegében odébb vittek, és mindennemű ünnepélyesség nélkül egy dobozba helyeztek, hadd barátkozzon a többiekkel. (Csak utóbb tudtam meg, hogy 39 véradó összesen 17 liter vérrel gazdagította a nemzetet, mellyel valamilyen furfangos matematikai mágia alapján mintegy 117 embernek lehet segíteni.)

(Fotó: Karsa Patrik)

Én is barátkozni vágytam, barátkozni az irodalommal, ami eddig csak az ingerküszöb peremét alulról súroló háttérzajként zúgott a szomszéd teremből, szóval a fél kilóval könnyebb lépteimmel átkocogtam hozzájuk, ahol épp befejeződött a felolvasók első etapjának előadása. A félórásra nyúlt 15 perces szünettel később (míg a Vérellátó Szolgálat és a Vöröskereszt munkatársai összepakoltak) elkészültek a második, befejező turnus tagjai, én pedig a ragtapaszban ragadt vattacsomó széleinek birizgálásával igyekeztem érdekesebbé tenni a várakozás utolsó pillanatait.

Ahogy az várható volt, csökkent létszámmal kezdtünk bele az előadásba. Vagy akár úgy is mondhatnám, hogy “megfogyva bár, de törve nem”! Mégis kit lehetne hibáztatni ezért? Elvégre az emberek megtették, amit megkövetelt a haza. Kevesen maradtunk, ám ez az előnytelen helyzet láthatólag nem szegte kedvét annak a hat fiatal művésznek, akik igyekeztek a képességeikhez mérten a legmagasabb fokon felolvasni műveiket, melyek laza szálakkal kapcsolódtak a “vér” tematikához (értsd: egy kivételtől eltekintve közük sem volt hozzá, de ezt nem tudtam sérelmezni).

Kaptunk verset, prózát, és még egy rapelőadást is, amitől őszintén szólva nagyon megijedtem, mert az ilyen próbálkozások rendre a menekülési vágy, szekunder szégyenérzet és rekeszizmokat csiklandozó nevetőgörcs tengelyei között mozognak, de ezúttal az égiek, talán az ünnepre való tekintettel, de megkíméltek minket ettől, és még élveztem is a műsort.

(Fotó: Karsa Patrik)

A felolvasás és maguk a művek minősége is változó volt, tükrözve az alkotóik kvalitásai közötti különbségeket, de mindig meg tudtak maradni autentikusnak és érdekesnek, függetlenül attól, hogy Karikó Katalinról, egy GTA: Vice City lemezről, vagy épp a párkapcsolati és egzisztenciális nehézségek női oldaláról szólt az adott alkotás, tehát teljesen őszintén, és nem csak udvariasságból vagy jelképesen tapsoltam.

Kicsit persze sajnálom, hogy idén sem tettem magamévá Kölcsey Ferenc erkölcsi imperatívuszát arról, hogy a ,,Haza minden előtt”, így csak a kiadós, 9 órás alvás és a kora délutánig tartó sorozatnézés után szántam rá magam, hogy vérrel fizessem meg a restanciát az ősök emlékének. Röviden szólva lemaradtam az első hét művészről, amit természetesen röstellek.

Cikkem tehát “Elbocsátó szép üzenet” helyett sokkal inkább egy felhívás szeretne lenni mindazokhoz, akiknek van elég vér a pucájában, hogy egy tasaknyit feláldozzanak belőle a jó ügy érdekében. Az ideális nyilván az lenne, ha az egyszeri alkalomból szokás fejlődne ki, hisz ahogy az Országos Vérellátó Szolgálat is írja, a hazai egészségügyi intézmények ellátása éves szinten hozzávetőlegesen 390 000 véradással biztosítható, ami annyit jelent, hogy napi átlag 1600-1800 véradóra van szükség ahhoz, hogy meglegyen a működéshez szükséges vérellátás.

Kíváncsiságból megkértem a ChatGPT-t, hogy hozzon egy érdekes példát, amivel szemléltetni tudnám a kedves olvasóknak, hogy mennyire sok az az egy évre szükséges, ~175 500 literes mennyiség. Senki sem fogja elhinni nekem, de az MI a hozzávetőlegesen 24 méter hosszú, 3 méter széles és 4 méter magas MÁV Intercity vasúti kocsit hozta fel, melyből egyet teljesen fel lehetne tölteni vérrel, egy másodikat pedig nagyjából addig, hogy az álló utasoknak a derekáig vagy a mellkasáig érne a vérszint. Még viccelődött is vele:

,,A kabinok ajtaja zárva van, és a vér az ablakokon lassan csordogál ki, mint egy horrorfilmben. A vezetőállás felé lassan hömpölyög a vörös massza, a jegyvizsgáló pedig tehetetlenül áll a kis kalapjában, miközben a hangosbemondó bemondja: -Tisztelt utasaink, a véráradás miatt a vonatunk előreláthatólag 60 perc késéssel közlekedik.” – persze tudjuk jól, hogy sokkal kevesebb ok is elég sokkal több késéshez, de ezt már nem volt szívem a szegény mesterséges intelligencia orrára kötni, hadd örüljön a kis poénjának! Lényeg ami lényeg, itt nagyon sok vérről van szó!

(Fotó: Karsa Patrik)

Na de visszatérve a valóságba: ne essünk abba a hibába, hogy megveregetjük a saját vállunkat, és ismét belesüppedünk a tétlenségbe. Bár nem mindig van lehetőség arra, hogy a véradás mellé olyan kellemes körítést kapjunk, mint amit a Fiatal Írók Szövetsége biztosított számunkra, de ettől függetlenül azért igyekezzünk kivenni a részünket ebből a nemes feladatból! Én mindenképp így fogok tenni, legalábbis amint egy terápiával kidolgoztam magamból a ChatGPT érzékletes példája okozta traumát…

Life

Fotók helyett verseket készít a speciális kamera

A "Poetry Camera" névre keresztelt, mesterséges intelligenciával tuningolt eszköz hű marad a nevéhez - a képeket versekké változtatja!

Ez még érdekelhet

Life

Ezzel a fajta stresszel nem lehet együtt élni