
A honvédség jóvoltából többek között a gulyáságyú is bemutatkozik, amelyet már a 19. században is használt a magyar hadsereg. Emellett 38 kocsi gasztrokínálata, ügető-, galopp- és agárversenyek, családi és élőzenei programok, sőt, tacskófutam is várja a látogatókat, ingyenes belépéssel a Food Truck Show-n.
A legjobb hagyományos street foodok – burgerek, pizzák és BBQ-k – mellett ázsiai fogásokat, tengeri különlegességeket és rendhagyó édességeket is lehet majd kapni a Kincsem Park udvarában május 10–11. között.
A hagyományos truckok mellett múltidéző büfékocsik is helyet kapnak az eseményen. Többek között egy kávésszekér is érkezik, amely a mozgó ételosztás legrégebbi eszközét mutatja be a 21. század egyik kedvenc italával.
Ám a nosztalgia ezzel nem ér véget: a Honvédelmi Minisztérium is elhozza az egyik első magyar „food truckot”, a gulyáságyút, amelyet az 1800-as évek végétől egészen a II. világháborúig használt a magyar hadsereg.
A hétvége alatt a lóversenypályán is folyamatosak a programok: szombaton az ország leggyorsabb agarai és az ügetők, míg vasárnap a telivérek állnak starthoz. Az esemény legnépszerűbb versenye várhatóan a pálya mellett megrendezett kiskutya- és tacskófutam lesz, ahol amatőr versenyzők – és gazdik – mérik össze apró kedvenceik sebességét. A különleges verseny minden évben a gyerekek kedvenc programja, akiket emellett körhintával, pónilovaglással és arcfestéssel is várnak.
A Food Truck Show színpadán mindkét nap lesznek élőzenei fellépők, szombaton többek között az Ivan & The Parazol is koncertezik.