Kutyák játékaként végzi egy ország híres sajtja

Ha az ember egy kicsit nyitott szemmel jár az üzletekben, egészen furcsa termékekkel is találkozhat. Jómagam is így jártam nemrég, amikor egy szupermarket polcain az állatoknak szóló termékek környékén nézelődtem. Egy kutyáknak készült rágócsonton akadt meg ugyanis a szemem, melyről a címkék elolvasása után hamar kiderült, hogy

Persze nem akármilyen tejtermék volt ez, hanem egy kőkemény valami, ami jól bírja a kutyák erős harapását. Ilyen ellenálló képességgel rendelkezik a chhurpi sajt, mely minden tekintetben különlegességnek nevezhető – és mi mégis a kutyáknak adjuk.

Ez persze nem mindenhol van így. Származási helyén, a Himalája környékén, India északkeleti részén, Nepálban vagy éppen Bhutánban van a kőkemény variáns mellett egy puha is. Az eltérő állagot a készítés módja során nyerik el, de addig közös mindkét változat, hogy a tehén- és jaktej írójának forralása után visszamaradt szilárd anyagból készül a sajt.

A puha chhurpit vékony rongyba tekerik, fellógatják, és így kifolyik belőle a nedvesség jelentős része. Ki nem szárítják, leginkább az olasz ricottára hajaz az eredmény, azzal a különbséggel, hogy a chhurpit hagyják még kicsit érlelődni, hogy elnyerje savanykás ízét.

A kemény változatnál szövet helyett jutazsákokba kerül a nyersanyag, melyet aztán préselés segítségével még inkább tömörítenek, egyúttal szárítanak. Ezt követően felvágják apró – adott esetben rágócsontnyi – darabokra, majd tűz felett tovább szárítják-keményítik.

Kutyafinomságként egyébként nem túl régi múltja van a chhurpinak, származási helyén az emberek nagy kedvvel fogyasztják a kemény verziót is. Van ennek egy különleges technikája is: a sajtdarabot a szájban kell tartani, ahol a nedvességtől idővel megpuhul. A letöredező, apró sajtrészeket a helyiek úgy rágják, mint a rágót, és egy-egy kisebb sajtkocka két óráig is kitart.