1997-es alapítása óta a fotóművészet egyik legfontosabb nemzetközi találkozóhelye a Paris Photo, a párizsi Grand Palais-ban rendezett fotóművészeti kiállítás. „A világ, te és én” című idei seregszemlén a leginkább telefonjairól ismert, de más területeken is aktív, 2022 óta pedig Xmage néven saját képalkotási/kameragyártási almárkával is rendelkező Huawei is részt vesz.
A kínai gyártó – 2018 és 2019 után – harmadszorra volt jelen a rendezvényen az általa szervezett HUAWEI Xmage fotóversennyel, melynek 2025-ös győzteseit is kihirdették. A 2025-ös megmérettetésre 78 országból és régióból összesen 743 ezer pályamű érkezett – ezek mind Huawei mobillal készült képek voltak.
A zsűri a képeket nem hagyományos kategóriák, hanem érzékelés és perspektíva mentén értékelte – a cél az volt, hogy bemutassák, hogyan változik a világ, ha más szemmel nézzük. A Huawei 100, általuk kivételesnek ítélt képet válogatott be a programjába, köztük egy magyar művet, Tompa Attila „Safe and Sound” (kb. „teljes biztonságban”) című alkotását – nyitóképünkön.
Az első három, díjazott munka közül az „Éteri vonalak” című sorozat (Gheorghe Popa, Románia) a fotóművészet új határait feszegeti: az optika és az algoritmusok harmóniáját, ahol a mobiltechnológia már a felfedezés eszköze. Az „Új élet” című felvétel (Mehmet Emin Coruş, Törökország) a mindennapok egyszerű pillanatában találja meg az élet körforgásának szépségét, míg a kínai Kuanhung Csen (Chen Guanhong) „A síelés eredete” képe egy gyermek és a környezete közti kapcsolat intimitását ragadja meg – ember és természet, múlt és jelen közti finom egyensúlyt.
Kattints a képre, nézd meg a fotókat!
Ha a teljes 100-as mezőnyt szeretnéd látni, itt böngészheted a zsűri által legjobbaknak ítélt munkákat!