Magic Erdős Norbert 2023. 07. 24.

Hollywoodi sztárok is kilátogattak a Hungaroringre

Több mint 100 ezer néző előtt startolt el vasárnap a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a magyar versenypálya bevételi rekordot ért el.

A versenyhétvége négy napja alatt – beleszámítva a csütörtöki, 5000 szurkoló részvételével rendezett bokszutcalátogató sétát – 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintették meg a helyszínen – mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A hazai futamra számos híresség is kilátogatott, akik természetesen testközelből találkozhattak a versenyzőkkel és autóikkal.

GALÉRIA

3 fotó megtekintése

Hazai celebek közül is akadtak néhányan, akiket érdekelt a futam. Többek között Zimány Linda, Gelencsér Tímea, Iszak Eszti és Lotfi Begi is kint volt a ringen.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Lotfi Begi (@lotfibegi) által megosztott bejegyzés

 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

dr. Zimány Linda (@lindazimany) által megosztott bejegyzés

 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

iszakeszti (@iszakeszti) által megosztott bejegyzés

 

A Hungaroringen szombaton jelentették be, hogy az eredetileg 2027-ig érvényes szerződést öt évvel meghosszabbították, így a mogyoródi F1-es futam 2032-ig a programban maradhat, ha 2026-ra elkészülnek a pálya felújításával. Itt nem a nyomvonalra kell gondolni, hanem a kiszolgáló infrastruktúra az elavult, így a fő épület és a fedett szupergold tribün például. A Forma-1 jogtulajdonosai sokkal több tehetős ügyfelet szeretnének a pályára csábítani, amihez viszont jobb kiszolgálás is kell.