Magic Fehér Patrik 2023. 08. 20.

A világ legnagyobb gyertyájával szülinapoztak

Alapításuk századik születésnapja alkalmából rendkívül látványos gyertyát gyújtottak meg egy német cégnél. Fénye az éjszakai égbolton kilométerekről is látszott.

1923-ban, száz évvel ezelőtt alapították a német Trumpf nevű céget, mely elsősorban fémmegmunkáló gépeket gyárt, de bőven aktív a lézerrel kapcsolatos tevékenységekben is. Ennek kapcsán előrukkoltak azzal az ötlettel, hogy meggyújtják a világ legnagyobb születésnapi gyertyáját,

ami nem lehetett más, mint egy hatalmas zöld lézernyaláb.

Augusztus 3-án 21:30-kor a Stuttgart melletti Ditzingenben felvillant a fénysugár, mellyel egyenesen az ég felé “lőttek”. A hatalmas “gyertya” 10 kilométeres magasságban is világított, és mivel aznap jó idő volt tiszta éggel, még 80 kilométerre is látni lehetett.

A világ legnagyobb gyertyájával szülinapoztak

Ezzel nem kevés riadalmat is keltett, helyi jelentések szerint több segélyhívást is kaptak a helyi hatóságok: egyesek szimplán megijedtek a fénytől, mások földönkívüli tevékenységre gondoltak a zöld fény láttán.

A fény egyébként nem égett folyamatosan: a Trumpfnál figyeltek arra, hogy a légiforgalmat ne zavarják a lézerezéssel, olyankor lekapcsolták a csóvát. Ezzel együtt is látványos volt az akciójuk, melyről remek képek készültek – nézd meg őket alábbi galériánkban!

10 fotó megtekintése
Forrás: Trumpf