Magic Fehér Patrik 2024. 01. 02.

Úgy élhetsz egy hétig, mint Enzo Ferrari

Toszkánát és a Ferrarikat is kedvelik az emberek, azonban a kettő együtt még jobb! Ezt kombinálja egy luxusutazásokra szakosodott cég, olyan körítéssel, melyről talán Enzo Ferrari is csak álmodott.

A luxusutazásokra szakosodott cég, a Red Savannah korábban már a Bridgerton sorozathoz, illetve a Coco Chanel filmhez is összeállított tematikában passzoló utakat. Ebből a szempontból kifejezetten jól jött nekik a 2023 utolsó napjain a mozikban bemutatkozó Ferrari, mely a sportautómárkát alapító Enzo Ferrari életét állítja középpontba.

A Commendatore számos boldog és szomorú eseményt átélt életében, aki azonban befizet a 8 napos luxusutazásra, annak ebből csak a pozitív élmények jutnak. A Ferrari, Sunsets, and Super Tuscans fantázianevű út gyakorlatilag minden alapinfót tartalmaz, legyen szó akár a helyszínről, akár a programról.

Toszkána (Kép: Getty Images)

Toszkána (Kép: Getty Images)

A 8 nap során Olaszország északi és középső részén, egészen pontosan Toszkánában és Emilia-Romagnában zajlik a legtöbb program. Ehhez az első számú társ egy Ferrari F8 Tributo lesz: az autós túrán a 719 lóerős, V8-as motorral szerelt sportkocsival látogatható meg Enzo Ferrari szülőháza Modenában, de a helyi versenypályán is lehet próbálgatni az ember és a gép közös határait.

Ferrari F8 Tributo (Kép: Martyn Lucy/Getty Images)

Ferrari F8 Tributo (Kép: Martyn Lucy/Getty Images)

A program tartalmaz még autógyűjtemény-látogatást, borkóstolót minden mennyiségben, olyan helyeken, mint pl. a fiesolei Medici-villa, de nem maradhat el az emilia-romagnai balzsamecet és a parmezánsajt megkóstolása sem. Csömört nem kapnak az utazók a Ferraritól, az ágaskodó paripa helyébe ugyanis az egyik nap bika lép: a programban ugyanis szerepel a Lamborghini Urus gyártósorának meglátogatása is.

Parmigiano Reggiano (Kép: Getty Images)

Parmigiano Reggiano (Kép: Getty Images)

Egy ilyen út garantáltan nagy élmény – ezt tapasztatból mondom, ugyanis ezekben a tartományokban vezettem már Ferrarit közúton, és kóstoltam a helyi finomságokat is. A Red Savannah útjára a holtszezonban fejenként 12 millió forintnak megfelelő összegbe kerül a részvétel, míg a nyári főszezonban ez lehet átszámítva 14,5 millió forint is.

Forrás: Red Savannah
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Keystone/Hulton Archive/Getty Images