Igen, erre az Alien-filmre várnak a rajongók 27 éve

Vajon mi történt A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál eseményei között? Nem kell tovább találgatni, ugyanis Fede Álvarez rendező (Vaksötét, Gonosz halott) elhozta nekünk az Alien: Romulust, amely választ ad számos dologra, méghozzá a tőle megszokott zsigeri módon, hagyományos filmes technikákkal megtámasztva.

De vajon elég ez ahhoz, hogy a közönséget – és főleg a rajongókat -, a borzasztóan megosztó Prometheus és Covenant filmek után (amihez semmi köze a rendezőnek) bizakodva ültesse be a mozikba?

A sztori jó pár évvel azután veszi fel a fonalat, hogy Ellen Ripley kilöki az űrbe az első xenomorphot, amellyel valaha találkozott (lesz még egy pár…) a Nostromo mentőkabinjának ajtaján.

A film első 20-30 percében egy bányászbolygót ismerhetünk meg és egy csapat fiatalt. Ez rögtön kérdéseket vet fel: például, hogy miért maximum 20 éves bányászokkal találkozunk ezekben a jelentekben? Aztán a film ezt próbálja megmagyarázni azzal, hogy az idős kort itt nem igazán élik meg az emberek, sokakat igen korán elvisz valamilyen betegség, járvány vagy vírus, de ez még mindig nem ok arra, hogy úgy nézzenek ki a fiatal melósok, mintha most léptek volna ki a kozmetikustól. Ha a bányászat ilyen kisimulttá teszi az embert, akkor talán én is munkát váltok…

Na de, a lényeg, hogy főszereplőinknek már tele a zsákja azzal, hogy a Weyland-Yutani Corporation kizsákmányolja őket és nem hagyhatják el a bolygót, így megszerveznek egy szökést, amelyet nagyjából olyan hamar tudnak le, mintha csak sörözni ugranánk le a kantinba, az égvilágon senki nem akarja ebben megakadályozni őket. Az írók nem bonyolították túl ezt a jelentsort, elmennek és kész, bár a lélegzetelállító látványvilág és a hangok – ami az egész filmre jellemző – feledtetik ezt a bugyuta részletet. De miután elhagyják a telepet, nem sokkal később azt kívánják, bárcsak inkább a bányában csákányoznák a szenet.

És innentől úgy beletapos a gázpedálba a film, hogy nem veszi el egészen a stáblistáig; hála az égnek, mert az első húsz perc kicsit megijesztett, hogy egy tini-sci-fit kapunk, és abból köszönöm nem kérek, elég volt a Valerian és az ezer bolygó városa, az Alita vagy éppen az Útvesztő-sorozat.

Nem győztem csodálni a hagyományos filmes megoldásokat, hogy amit csak lehetett valódi eszközökkel, maszkokkal, díszletekkel oldottak meg. A hangeffektek és a zene úgy volt adagolva, hogy teljesen behúzza a nézőt a filmbe és úgy izgatták a Alien-rajongók nosztalgiacsiklóját, hogy a nedvesedés garantált legyen. Több jelentnél szó szerint kirázott a hideg. Tűpontosan, előre megfontolt szándékkal alkalmaztak olyan utalásokat, kameraszögeket, beállításokat, hogy azonnal bevillanjon egy-egy részlet az első trilógiából, de még a kevésbé sikeres 4. részből is, ami nekem speciel nagyon tetszett.

A főszereplő hölgyet – az ügyeletes Ellen Ripley-t -, Cailee Spaeny alakította, akinek a karakterfejlődése nagyon látványos a film során. Az elején egyáltalán nem volt benne, hogy szép lassan átmegy badassbe, és főleg, hogy jól is fog állni neki, de ügyesen megoldotta a feladatot. Nem Oscar-díjas alakítás, szó se róla, de a Priscilláért járó legjobb női főszereplői Golden Globe-jelölés után ez volt a minimum, amit elvárunk tőle. Simán el tudnám képzelni őt a folytatásokban is, már ha lesz folytatás.

A férfi főszerepet David Jonsson kapta, aki eddig főleg sorozatokban és színházi darabokban tűnt fel, talán ezért is volt annyira jó Andy szerepében. Bizonyítani akart, hogy egy blockbusterben is megállja a helyét. Sikerült neki.

A többi szereplőről azt éreztem, hogy csak azért vannak a filmben, hogy legyen prédája a xenomorphoknak és a készítőknek egyáltalán nem volt céljuk, hogy a néző megszeresse őket, vagy  kicsit is kötődjön hozzájuk, sőt, sokszor azt vártam, mikor tapad már a fejükre egy lény, annyira idiótán viselkedtek. Elvesztésük minden esteben látványos és horrorba illően gyönyörű. A végső összecsapást lehet picit túlkapták a film készítői, enyhén szólva tájidegen volt, mintha nem tudtak volna jobbat kitalálni, de legalább ijesztő.

Összességében a sztorit nem bonyolították túl, sok jól működő receptet használtak az első négy részből, de nincs ezzel baj, hiszen ami egyszer bevált, az most is működhet, működik is.

Annak ellenére állítom, hogy az Alien: Romulus nem a fiatal nézőknek szól, hogy tele van huszonéves szereplőkkel. Lehetséges, hogy tetszeni fog nekik, de nem fogják érteni a nagy piros gombokat, a kattogó billentyűket és a díszletek, jelmezek nagy részét, hiszen nekik egy sci-fi már nem ezt jelenti. Csodálkoznék, ha ezek után a Z generáció tagjai azonnal meg akarnák nézni a 70-es, 80-as években készült Alien-filmeket. De ez egyáltalán nem gond, maradjon csak meg az X és Y generációnak ez az élmény, nekünk nagyon jó így, és köszönjük, hogy az új Alien-mozival ránk is gondoltak a készítők.

Magic

Csapj le erre a cipőre, befektetésnek sem utolsó

Nem ez az első Reebok cipő, amelyet egy Alien-film inspirált és most még nem késő lecsapni rá, mert ez tuti, hogy sokat fog érni néhány…