Style Fehér Patrik 2023. 07. 25.

Pizzaillatú kontrollert mutatott be az Xbox

Kis szerencsével ingyen megszerezhetik a játékosok a magából pizzaillatot árasztó játékvezérlőt.

Augusztus 10-én jelenik meg a magyar mozikban a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz című animációs film, melynek kapcsán az Xbox valami olyasvalamivel rukkolt elő, amit korábban még nem láttunk. Akik tisztában vannak az olasz művészekről elnevezett csatornalakó páncélosok történeteivel, pontosan tudják, hogy kedvenc ételük a pizza.

Az Xboxnak sem kellett több, elkészítették

a pizzaillatot árasztó kontrollert.

Pizzaillatú kontrollert mutatott be az Xbox

A zöld színű, vezeték nélküli játékvezérlőket hagyományos társaiktól egy pizzaszelet alakú diffúzor különbözteti meg, ebből árad a kajaszag, amit szimatolni lehet játék közben. A kontrollerek összesen négy változatban érkeznek, mindegyik a teknőskvartett egy-egy tagjára jellemző színes mintával díszítve.

Pizzaillatú kontrollert mutatott be az Xbox

Ezeket a játékvezérlőket a New York-i gamerek augusztus 2-án ki is próbálhatják, viszont aki be is akarja szerezni őket, annak nem lesz könnyű dolga. A jelek alapján az Xbox nem tervezi ugyanis a tömeggyártást, a néhány elkészült darabhoz sorsolás útján juthatnak hozzá a szerencsések.

Forrás: Xbox