Style Erdős Norbert 2023. 08. 07.

Arra senki nem számított, hogy ekkorát megy a Barbie-film a mozikban

Az egyáltalán nem bugyuta, sőt társadalmi problémákat feszegető Barbie-film minden várakozást felülmúlt, óriási kasszasiker.

A Barbie-filmnek mindössze 17 napra volt szüksége ahhoz,  hogy elérje az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt – nyilatkozta a forgalmazó Warner Bros.

Az összeg rekordot jelent, ugyanis Greta Gerwig az első nő, aki egy film egyetlen rendezőjeként elérte az egymilliárdos mérföldkövet. A Warner vízválasztónak nevezte az eredményt.

A cég vasárnapi közleménye szerint a Barbie globális jegyárbevétele a hétvégén mintegy 1,03 milliárd dollárra rúgott. A Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével forgatott film 459 millió dollárt hozott Észak-Amerikában, és 572 millió dollárt a világ más részein.

 

A világjárvány óta mindössze öt másik alkotásnak sikerült ezt az eredményt elérnie: a Super Mario Bros., a Pókember: Nincs hazaút, a Top Gun: Maverick, a Jurassic World: Világuralom és a Avatar: A víz útja című filmeknek.

Forrás: MTI
Kép(ek) forrása: Getty Images