Style Erdős Norbert 2023. 08. 25.

Nem te leszel a legnépszerűbb a Marson, ha ilyen a személyiséged

Ha minél hamarabb meghalnak az ilyen típusú emberek a jövő Mars-kolóniáin, az mindenkinek csak jobb lesz. Legalábbis egy szimuláció szerint.

Egy új tanulmány nemrég lefutatott egy szimulációt, amely annak járt utána, hány marsi lakosra lenne szükség egy kolónia túléléséhez, illetve megállapították azt is, hogy bizonyos személyiségtípusoknak távol kellene maradniuk egy ilyen küldetéstől.

Ha valaha eljön az a pont, amikor embereket küldünk a Marsra, hogy állandó előőrsöt hozzanak létre egy másik bolygón, előtte rengeteg dolgot kell megvizsgálni. Egy kutatás most azt vizsgálta, több 28 éves ciklust futtatva, hogy mekkora méretű kolónia kell ahhoz, hogy leghosszabbak legyenek a túlélési esélyeik.

Korábban márt volt hasonló kísérlet: 2020-ban azt állapították meg, hogy 110 fő az a létszám, amely a túléléshez szükséges összes feladat ellátásához szükséges anélkül, hogy összeomoljon a közösség. A friss szimuláció eredménye szerint ehhez sokkal kevesebb is elég, ha folyamatosan érkezik utánpótlás a Földről.

A 10 és 170 közötti létszámmal lefuttatott szimulációk akkor voltak a legsikeresebbek, amikor a létszám nem csökkent 22 fő alá.

Szóval 22 fő már elégséges ahhoz, hogy megszülessen egy egészséges Mars-kolónia.

A kutatók egy nagyon fontos tényezőt is bevontak a vizsgálatba, méghozzá a telepesek személyiségét. Ezt 4 fő kategóriába sorolták:

  • Alkalmazkodó – kevéssé kompetitív/agresszív
  • Közösségi – extrovertált, igényli a társas interakciókat
  • Reaktív – versengő, de ragaszkodik a rutinokhoz
  • Labilis – erősen versengő, agresszív, nem bírja az unalmat és a monotonitást

Mindegyik ágensnek volt egy életsávja, amely kimerülhetett, és megölhette őket. Az új marslakók, akiknek saját személyiségük van, időről időre újratöltődtek, hogy kitöltsék a halott űrcipőket. A szimulációkat virtuális 28 éven keresztül futtatták, és a kolóniákat különböző számú emberrel indították el, 10-170 között. Azt találták, hogy a kolónia fenntartásához szükséges legalacsonyabb létszám 22 fő volt, ami jóval alacsonyabb, mint a korábbi tanulmányban, amely nem feltételezett rendszeres utánpótlási küldetéseket.

A legváratlanabb dolog a szimulációban az volt, ahogy mennyire magas a “labilis” személyiségű marslakók halálozási aránya. A népesség akkor kezdett stabilizálódott, amikor az ő létszámuk már nagyon alacsony szinten volt. A kolónia morálja és egész állapota javult, miután megfogyatkoztak a “labilis” személyek.

Forrás: iflscience.com
Kép(ek) forrása: Getty Images