Style Fehér Patrik 2023. 10. 12.

Nagy változás, megtalálták a hatodik alapízt

Az édes, a savanyú, a sós, a keserű és az umami után jöhet egy újabb alapíz, melyet a nyelvünk elkülönülve érzékelhet, legalábbis kutatások ezt támasztják alá. Bizonyos helyeken már most odavannak ezért az ízért.

Hosszú évtizedekbe telt a keleti konyhának elfogadtatni a nyugattal azt, hogy igenis létezik ötödik alapíz az édes, a savanyú, a sós és a keserű mellett. Az umamira még ma sem tekintünk természetesen, de azért kezd elterjedni a világ konyháiban.

Még fel sem ocsúdtunk ebből, máris elkezdhetünk hozzászokni az új alapíz létezéséhez. Határozottan még nem mondták ki, hogy immár hat alapíz létezik, azonban ha a Dél-kaliforniai Egyetem vizsgálataiból, valamint néhány északi ország népszerű nasijából indulunk ki, túl sok kétségünk nem lehet.

A hatodik alapíz, melyet meghatároztak, alapvetően nem hangzik túl jól. Ez az ammónium-klorid, mely alapvetően egy fehér, sószerű, szagtalan anyag, vízben oldva pedig közepesen savas kémhatású. Élelmiszerekben elsősorban savanyúságot szabályozó anyagként használják élesztőtartalmú pékárukban, tésztákban (E510 néven találni az összetevők között), azonban Németország északi részén, Hollandiában és a skandináv országokban egy speciális édességet, a salmiakkit ízesítik vele. Ez egy édesgyökérből készült gumicukorszerű valami, ezt hempergetik meg szalmiáksóban, mely az E510 másik neve.

Salmiakki

Salmiakki

Az emberek tehát meg tudják szeretni még alapvetően taszító íze ellenére is, ugyanúgy, mint pl. az extra fűszeres kajákat. Az íz rendelkezik azzal a tulajdonsággal, mint az alapízek: az ammónium-kloridra reagálnak nyelvünk azon receptorai, melyek pl. a savasságra is reagálnak. Ebben a kulcsfontosságú dolog az volt, hogy a kutatók kísérletekkel konkrétan meg tudták határozni, mely receptorokat befolyásolja az íz ráadásul pont úgy, mint ahogy a többi alapíz teszi.

Forrás: IFLScience
Kép(ek) forrása: Getty Images