Style Fehér Patrik 2023. 11. 10.

Készül az eszköz, amivel irányíthatjuk az álmainkat

Sokak vágyának beteljesítésén dolgozik egy techcég, olyan kütyüt készítenek, melynek segítségével befolyásolni lehet azt, miről álmodik az ember.

A tudatos álom témaköre akkor kapott igazán nagy figyelmet, amikor megjelent a mozikban az Eredet Leonardo DiCaprio, Cillian Murphy és Joseph Gordon-Levitt főszereplésével. Léteznek különféle technikák arra, hogyan is lehet eljutni egy olyan alvásszintre, ahol a személy tisztában van azzal, hogy nincs ébren, így felfogja azt is, hogy a vele lejátszódó dolgok nem valósak. A gyakorlottabb tudatosan álmodók ilyenkor az álom bármely elemét befolyásolhatják vagy meghatározhatják kedvük szerint.

Egy cég terve most az, hogy az álomformálást a szélesebb közönség számára is elérhetővé tegye. A Prophetic nevű mesterséges intelligenciára szakosodott vállalat elkészítette Halo nevű készülékének prototípusát, mely lényegében egy olyan fejpánt,

mely előre meghatározott jeleket küld az agyba, így befolyásolva, miről álmodunk.

A Prophetic annyira komolyan gondolja tervét, hogy össze is fogott a Card79-cel, azzal a céggel, mely Elon Musk Neuralinkjeit is gyártja. Emellett össze is kalapoztak 1,1 millió dollárt (389 millió forintot) az ötlet megvalósítására.

Az álomirányító eszköz prototípusa (Kép: Prophetic)

Az álomirányító eszköz prototípusa (Kép: Prophetic)

“Ez a legvégső VR-élmény. Repülhetsz, épületeket húzhatsz fel a semmiből, álombeli karakterekkel beszélgethetsz, felfedezhetsz bármit” – fogalmazott Wesley Berry, a Prophetic társalapítója, aki 12 éves kora óta él át tudatos álmokat. Kiemelte azonban, hogy nem csak ebben segíthetne az eszköz: az álomirányítás könnyebbé tehetné az életét azoknak is, akik poszttraumás stressztől szenvednek vagy szoronganak, de hangulatjavító, kreativitásfejlesztő hatása is lehet a kütyünek.

Forrás: Unilad
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Getty Images