Tudod, mit csinál egy statiszta? Beavatunk a filmek titkaiba

Természetesnek vesszük a jelenlétüket, és szinte megfeledkezünk róluk, miközben az előtérben lévő sztárokra fókuszálunk, pedig statiszták nélkül nem működnének a filmek. 

Az angol nyelvben az ’extra’ szót használják a statisztára, ami kiválóan jellemzi az egész jelenség kettősségét. Az extrának van pozitív töltetű értelme, hiszen ha valamit extrának nevezünk, az különlegességet sugall, ugyanakkor a szó szintén jelenthet valamilyen mellékes, hozzáadott dolgot. A statiszták mindenféle tekintetben a tápláléklánc alján helyezkednek el egy forgatáson, illetve a kész végtermék tekintetében is. Ezzel beszélgetőtársaink is tisztában vannak, és az bennük a közös, hogy mindannyian a film szeretete miatt vágtak bele ebbe a munkába, mellékállásban, de persze megvoltak az egyéb személyes motivációik.

A kiválasztottak

A 43 éves Csaba vidékről költözött Budapestre, és fizetéskiegészítési céllal állt neki statisztáskodni, valamint a kulisszák mögé is szeretett volna bepillantást nyerni. Regisztrált egy ügynökséghez, és egy idő után elkezdtek jönni a lehetőségek. Úgy véli, bizonyos szempontból ez is olyan, mint bármelyik szakma: érdemes lobbizgatni, ismerkedni, és hasznos, ha az ember jól el tudja adni magát.

A harmincas évei elején járó Gábor már régóta szeretett volna filmeken dolgozni, és miután csatlakozott az egyik ügynökséghez, hamar kapott megbízást. Első munkája Az utolsó királyság című brit sorozathoz kötődött – itt statisztaként lényegében szóba jöhetett bárki, aki szakállat és hosszú hajat viselt. Komoly előnynek számít, ha valaki ilyen külsővel rendelkezik, ugyanis sok olyan produkciót forgatnak Magyarországon, amiben a férfi fejszőrzet fontos szerephez jut.

Szakálla van? Jöhet! (A cikkben szereplő fotók a megszólalók saját képei)

Gábor elmondása szerint vannak olyan cégek, melyek az utcán keresnek statisztákat, leszólítják az embereket. Ezekkel vigyázni kell, mert jelentkezési pénzt kérnek az emberektől, azzal a szöveggel, hogy majd keresik őket, és ez sok esetben nem történik meg. Az igazi, komoly ügynökségek soha nem kérnek pénzt, ők inkább nyílt napokat hirdetnek, az ember odamegy, lefotózzák, felveszik az adatait, és megkérdezik, hogy mihez ért, milyen skilljei vannak. Ha a jelölt például tud gördeszkázni, akkor előfordulhat, hogy berakják egy olyan reklámba, amiben gördeszkázni kell. A visszahívást követően sor kerül egy meghallgatásra, és jó esetben kiválasztják az embert.

Az 50 éves István szintén Az utolsó királyságban statisztáskodott először, ő a filmszakmában dolgozó testvérén keresztül jutott lehetőséghez. Elment egy castingre, ahol azt mondták neki, hogy növessze meg a szakállát. Pont kinőtt, mire felhívták, és már mehetett is a forgatásra. A vele egykorú Róbert az interneten látott egy hirdetést, és jelentkezett rá – Nemes Jeles László filmjéhez, a Napszálltához kerestek háttérszereplőket. Regisztrált, majd pár héttel később megkeresték, és behívták egy találkozóra, ahol hosszú sorokban álltak az emberek. Újabb pár hét telt el, és aztán megint felhívták, de végül nem a Napszálltába, hanem egy másik, külföldi produkcióba került be – ez volt Az elmeorvos című sorozat. Ebben szerepelt először, de végül aztán a Napszálltában is sikerült háttérszerephez jutnia.

A lovaglás statisztaként hasznos tudomány

Mindenki másért csinálja

„Pénzben nincs különbség, ugyanolyan gázsi jár egy hazai és egy külföldi produkciónál” – meséli Gábor. „Napidíj van, a túlórát számolják órában. Éjszakai forgatásért is jár plusz pénz. Meglehetősen sajátosan zajlik a kifizetés: mindig a hét egy napján, készpénzben, oda kell menni a pénzért, és persze kígyóznak a sorok.” A Covid alatt ez annyiban változott, hogy felhívták az embert és egyeztettek vele egy időpontot. Róbertet egy alkalommal reggel értesítették, hogy nem kell menni az aznapi vidéki forgatásra, mert zuhog az eső, de akkor is kifizették.

Érdemes több ügynökségnél is regisztrálni, és aki intenzívebben akarja ezt csinálni, annak aztán össze kell hangolnia a különböző megbízásait. Csaba szerint Magyarországon képtelenség ebből megélni, de a többiek más véleményen vannak. Gábornak van olyan ismerőse, aki legalább heti 4-5 napot forgat. Sokkal jobb munkái lehetnének az eredeti civil foglalkozásával, sokkal többet kereshetne, de imádja a statisztáskodást, és inkább azt csinálja. Róbert is találkozott többször egy ismerőssel, aki szinte mindenhol ott van, emellett olyanokkal is összehozta a sors, akik elképesztően régóta csinálják ezt: az egyik, még mindig dolgozó idős statiszta már ott volt az Egri csillagok (1968) és A tizedes meg a többiek (1965) forgatásán is.

Mindenesetre a többség ezt mellékállásban űzi. Vannak a diákok, akik suli mellett statisztálnak, és vannak a nyugdíjasok, akiknek sok idejük van, és társasági életre vágynak. „Fontos, hogy az ember benne maradjon a körforgásban” – véli István. „Nem érdemes több munkát egymás után visszautasítani, mert akkor az ember kiesik a pikszisből, és nem fogják keresni. Ha kétszer nemet mondasz, elrakják alulra a lapodat.”

Holtidő

Az áltagember is tudja, hogy rengeteg holtidő adódhat egy forgatáson, és változó, hogy a statiszták ezt hogyan bekkelik ki. Eleve sok idő megy el a jelmezzel és a sminkkel, ezután akár még többórás várakozások is előfordulhatnak. Sőt még az is, hogy aztán azt mondják, a csúszások miatt aznap már nem lesz semmi, haza lehet menni. Sovány vigasz, hogy az ilyen munkanapokat is kifizetik. Sokan az ilyen holtidőt alvással ütik el. A veteránok fel vannak készülve ezekre a helyzetekre, és visznek magukkal kártyát, illetve van, aki olvas. A többórás várakozásban szétjön a frizura, lefolyik a smink, és akkor lehet újra felrakni az ember arcára a koszt meg a sebhelyeket.

István egyszer azt hallotta, hogy a börtönben csak beszélgetéssel lehet túlélni a büntetést, ezért ő is nekiállt mindig dumálni másokkal a forgatásokon. Csaba úgy véli, régebben beszélgettek, olvasgattak az emberek, de a technika fejlődése miatt a többség ma már elmerül az okostelefonjában. Az pedig mindig kellemetlen, amikor egy hosszú éjszakai szünet után váratlanul ráparancsolnak az alvó vagy félálomban lévő statisztákra, hogy „na, akkor tessék rohanni, jelenet!”

Néha így telik a várakozás

Forgatáson hivatalosan nem szabad fotózni, posztolni, információkat kiszolgáltatni a bemutatóig, továbbá nem szabad a színészeket nyaggatni, közös képet vagy aláírást kérni. Aki mégis megteszi, attól könnyen megválnak, és az is kellemetlen tud lenni, ha statiszta miatt kell megismételni egy jelenetet, de arra is van példa, hogy a stáb csak nevet egy jót a bakikon.

„Volt egy jelenet”,  meséli István, „amiben nem szerepeltem, viszont addig a fegyvermesterrel beszélgettem egy ott álló kisebb épület mögött. Mutatott nekem egy-két régi harci fogást, és hatalmas ember lévén úgy megborított, hogy hátradőltem, és kiestem a ház mögül, bele a jelenetbe, amit aztán emiatt meg kellett ismételni. Az volt a szerencsém, hogy ekkor már régi, stabil stábtag voltam és nem csesztek le, hanem mindenki röhögött egy jót, és szó nélkül megismételték a felvételt.”

Tökéletes helyettes

Forgatáson nem csak statisztáskodni lehet, hanem fénydublőrködni is. Az angolul stand-innek nevezett munkakör lényege, hogy a főszereplőkhöz hasonló testalkatú emberekkel „lövik be” a jeleneteket a díszletben, és addig sem kell a sztárnak előjönnie a lakókocsijából. Ilyesmire inkább csak a külföldi produkciók esetében van szükség – a magyar színészek általában önmaguk fénydublőrjei.

Gábor szerint ennek a munkakörnek az az egyik nagy előnye, hogy az ember folyamatosan a színészek, sztárok közelében lehet: „ehhez a munkához elvárják, hogy beszélj angolul, a rendező közvetlenül instruálja a stand-int. A bérezés is magasabb, majdnem a dupláját lehet hazavinni a statokhoz képest, plusz stábkaját lehet enni. A statok rosszabb kaját kapnak, és sokszor napokon keresztül ugyanazt eszik.”

Varázsvilágokba kirándulnak a statiszták

Róbert szerint a fénydublőr külön embertípus, nagy türelem kell az ilyen jellegű munkához. Egyszer-kétszer neki is volt lehetősége ezt kipróbálni, illetve egy alkalommal szóba jött Willem Dafoe fénydublőreként, de abból a megkeresésből végül sajnos nem lett semmi.

Felmerül a kérdés, hogy statisztából lehet-e színésszé válni. Róbert úgy véli, ez inkább Amerikában jellemző, ott több filmsztár is statisztaként kezdte. Nálunk más a helyzet, bár itt is az van, hogy egy kezdő színész a színdarabokban még sokszor játszik statisztaszerepet. István szerint mindenki azt várja, hogy hátha felfedezik, mint Tom Hardyt, de aztán ez persze nem történik meg. Csaba még annyit tesz ehhez hozzá hasonlatként, hogy biztosan lett már gyorskajáldás pultosból étteremvezető, de hogy mennyi, azt nem lehet tudni. Valószínűleg jó kevés.

Bolhák, Blokád és Barbárok

Előfordulhatnak kevésbé kellemes élmények a forgatásokon, Róbert ezek közül az esőztetést említi meg. Így hívják azt a helyzetet, amikor mesterséges esőt generálnak filmforgatáson. Pluszpénz jár érte, de meglehetősen kellemetlen élmény. Olyan is volt, hogy nagy téli hidegben kihajtották a statisztákat a pusztába. Fáztak, éhesek voltak, és végül lázadásba kezdtek. Szintén előfordult zendülés az étel miatt, amikor már hetedik napon is ugyanazt a fogást kapták. „Később javult a helyzet”, teszi hozzá Róbert, „és egy idő után már odafigyeltek a vegetáriánusokra, illetve azokra is, akiknek valamilyen ételallergiájuk van.”

Kosztra várva

Az egyik legkellemetlenebb élményt István meséli, aki részt vett egy olyan forgatáson, ahol kiütéseket kezdtek el felfedezni magukon a statiszták. A viszketés nagyon megnehezítette a munkát, és ő aztán az átöltözés során szembesült vele, hogy a teste jelentős része tele van piros foltokkal. Több mint 200 kiütést számolt meg magán. Nem tudott aludni, a hideg vizes fürdő sem segített. Mint kiderült, ezek bolhacsípések voltak, és végül csak egy vényre kapható gyógyszer segített, de a kiütések nyoma még hónapokon keresztül látszott. Minden bizonnyal a jelmezekbe bújva csípték meg őket a bolhák, és csak már miután a színészek is panaszkodni kezdtek, akkor álltak neki a stábtagok fertőtleníteni a jelmezeket.

Beszélgetőpartnereink természetesen számos pozitív élményről is beszámoltak. Gábor kedvenc élménye a Szárnyas fejvadász 2049 forgatása volt, ahol ő Jared Leto fénydublőre lehetett. Monumentális volt a produkció, szédületes díszletekkel. Egy alkalommal Jaredként ült egy fotelben, és váratlanul megjelent Harrison Ford, leült vele szemben, majd beszélgetést kezdeményezett vele. Róbert kedvenc forgatási élménye a Blokádhoz kötődik, ahol már kisebb színészi szerepet is kapott. Egy jelenetben konkrét szövege is volt, de azt a helyszínen tátognia kellett, és végül az utómunka során mondhatta fel a mikrofonba.

István a Barbárok című német sorozat forgatását élvezte a legjobban. Jól összebarátkozott a színészekkel és a fegyvermesterrel is, nagyon jó volt a hangulat. Lenyűgözte, hogy a főszereplő több tucat ismétlés után is ugyanolyan odaadással tudott megcsinálni egy nagyon feszült és érzelmes jelenetet. Az is emlékezetes maradt számára, amikor az egyik főszereplő több láda jégkrémet hozatott a statisztáknak a forró nyári melegben. Lényegében minden forgatáson nagyon jól érezte magát, mert úgy érezte, hogy kiszakadhat a hétköznapokból és a csatajelenetekben egy kicsit a gyerekkori énje is előtörhetett.

Magyar barbár a magyar rómaiak ellen

Csaba egy neves hollywoodi produkcióba ment statisztának, de végül szöveges jelenete is volt a forgatáson, és az egyik kedvenc rendezője instruálta. Egy másik emlékezetes élménye nem filmhez kötődő statisztálás: a Ben Hur Live című musical társulatával bejárta Európát, a világpremierre a londoni O2 Arenában került sor.

Én vagyok ott!

Róbert nem tartja magát exhibicionistának, de volt, hogy visszanézte magát a moziban vagy a tévében. Annak mindig örül, ha ismerőstől kap visszajelzést, aki látta őt egy filmben. Gábornak eleinte neki nagyon jó érzés volt újralátni magát és egy darabig izgatottan figyelte a vonatkozó jeleneteket, de egy idő után már nem foglalkozott ezzel. István mindig szívesen nézi vissza magát, szerinte a legtöbben ezért csinálják ezt a melót, még ha csak egy pillanatra látják csak magukat. Ő azért megy el ezekbe a filmekbe, hogy viszontlássa magát. A filmekben gyakran figyeli a háttérszereplőket, és néha meglepi, hogy bizonyos drága külföldi produkciókban mennyire gyér a statisztéria.

Gábor úgy véli, hogy méltatlanul alulértékeltek a statiszták, főleg ami a fizetésüket és az ellátásukat illeti, márpedig sok esetben rajtuk múlik, hogy egy jelenet jól működik-e. Sokszor úgy érzi, nem instruálják jól a statisztákat, és a helyszínen több gyenge felvételre is azt hitte, hogy megismétlik, de mégsem. Valószínűleg azért van ez, mert az események fókuszát figyelik a filmesek, és nem azt, ami a háttérben történik. Pedig egy jelenetet az tesz élővé, ahogy a háttérben mozgolódnak, jönnek-mennek a statiszták, akik nélkül nem működnének a filmek.

Ki tudja, lehet, hogy egy szép napon majd a statisztáknak is fognak Oscar-díjat adni.

A cikk szerzője: Nagy István

Style

Új díjat vezetnek be az Oscar-gálán

Hamarosan azok a szakemberek is arany szobrocskát kaphatnak az Oscar-gálán, akik a szereplők kiválasztásával foglalkoznak egy produkciónál.