Style Fehér Patrik 2024. 09. 02.

Függőkertet csináltak az egykori náci bunkerből

Hamburg városképét sokáig meghatározta egy, a nácik által építtetett betonmonstrum, ám mostanra sikerült parkká alakítani az épületet.

1940-ben a brit légierő Berlint is elérte bombáival a második világháborúban. Ekkor döntött úgy Adolf Hitler, hogy ideje masszív betontornyokat építeni, melyek bunkerként megvédhetik a város lakóit, emellett pedig katonai célokra, radarok telepítésére és elrejtésére is alkalmasak. Ezek lettek a flaktornyok (Flakturm), melyekből végül nyolc is épült: három Berlinben, kettő Hamburgban és három Bécsben.

A nyolc toronyból nem maradt fenn mind a mai napig. Volt, amit teljesen felrobbantottak Berlinben, míg egy másikat részben betemettek és egy hegy alapjává tettek. Bécsben turistalátványosság lett az egyik, tíz emeletén ugyanis akváriumokat alakítottak ki cápákkal, rájákkal, óriásteknőssel és dzsungelvilággal.

Hamburgban a St. Pauli Bunker is átesett egy jelentős renováción. Az 1942-ben épült masszív tömb eredetileg 18 ezer ember befogadására volt alkalmas, de ezt még a háború alatt 25 ezerre bővítették. A harcok lezárultát követően a szövetségesek tervet készítettek az épület felrobbantására, ám erről letettek a helyenként több méter vastag betonfal és a központi elhelyezkedés miatt.

Nézd meg galériánkban, hogy alakult át a bunker – kattints a képre!

11 fotó megtekintése

Egy ideig mindenféle művészeti és kulturális esemény otthona volt a bunker, azaz hasznosításával eddig sem volt baj. A 100 millió euró (39,2 milliárd forint) költségű átalakítással inkább csak szebbé, vonzóbbá vált a gigászi épület. Tetejére öt új emeletet húztak fel, így magassága 35-ről 58 méterre nőtt. Az új szintek többek között egy 134 szobás hotelnek, éttermeknek és kávézóknak adnak otthont.

A bunkeren található egyik étterem beltere (Kép: Ulrich Perrey/picture alliance via Getty Images)

A bunkeren található egyik étterem beltere (Kép: Ulrich Perrey/picture alliance via Getty Images)

Mindezeken felül 23 ezer fát is ráültettek a betontömbre, így zöldebbé téve a környéket. Ezzel egy egyhektáros zöldterület jött létre, mely teljesen ingyenesen látogatható. Persze előbb meg kell mászni az oda vezető 335 lépcsőt vagy az 560 méter hosszú “hegyi útvonalat”. Testmozgásnak sem utolsók ezek, de közben lehet gyönyörködni a kilátásban.

Forrás: New Atlas
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Ulrich Perrey/picture alliance via Getty Images