Az új év beköszöntével új emberek is megjelennek a különböző edzőtermekben, akik aztán vagy ott ragadnak, vagy kampányszerű lesz a lelkesedésük, és hamar kikopnak a helyről. De mi alapján választhat az ember edzőtermet?
Az elsődleges szempontoknál nyilván a kínálat lesz a döntő, aztán pedig a kínált szolgáltatások, illetve az ár-érték arány. Adott esetben az is tényező lehet, hogy az adott edzőteremnek milyen megítélése van, kik járnak oda mozogni – így is kapcsolatba lehet kerülni (a vélt) illusztris társasággal.
Ilyen helyek Magyarországon is akadnak, de a világ nagyvárosaiban már a prémiumkínálatban is versenyhelyzet van. Londonban például a Third Space valóságos edzőterem-hálózatot tart fenn szerte a brit fővárosban, szem előtt tartva a luxust. Egyik ilyen helyük a Moorgate, mely azért kapott kiemelést, mert a belteret tervező stúdió ezzel a munkájával elnyerte a világ vezető enteriőrdizájn-magazinjának egyik díját 2024-ben.
A Moorgate a luxus, illetve a high-tech tervezési szempontokat figyelembe véve született, zökkenőmentesen keverve a funkcionalitást és az innovációt. A terek abszolút látványosak, miközben a különféle sportolási formákhoz használt eszközök sok esetben a dizájn részét képezik. Jól mutat például a nyitóképen is látható futópálya, de a mennyezeti sín a bokszzsákokkal, vagy maga az öltöző is olyan, melyre most ránézve nem is gondolná az ember, hogy egykor ezek helyén parkoló autók álltak egy alagsorban. Az edzőterembe a havi bérlet egyébként 230 fontba (115 ezer forintba) kerül.
Galériánkban meg is mutatjuk a valóban látványos edzőtermet, kattints az alábbi képre!