
A modern, üzleti alapokon nyugvó sport világában már a legkülönösebb együttállásokon sem lepődünk meg. Ebből a szempontból az FC Barcelona és a HMD együttműködése még a szolidabb kapcsolatok közé tartozik, ugyanis utóbbi a csapat hivatalos mobilpartnere. Itt leginkább a HMD-vel kapcsolatban merülhet fel kérdés, de azt gyorsan meg is válaszoljuk: gyakorlatilag ez a finn cég az, mely továbbviszi a Nokia klasszikus örökségét, és már az ő nevük alatt készülnek a modern kori, de az évtizedekkel ezelőtti formavilágot idéző készülékek.
Visszatérve az együttműködésre: a felek most két telefonnal is előrukkoltak. Az egyik egy olyan új kori 3210-es készülék, mely ahol csak lehet, a futballcsapatot idézi meg. Kívül ez egyértelműen látszik, míg a menürendszerben elmerülve 12 FC Barcelona-témájú háttérképben nyilvánul meg. A legjobb extra azonban talán a híres Snake-ben, a kígyós játékban rejlik, itt ugyanis a játéktér egy futballpálya, az egyre növekvő kígyóval pedig futballtrófeákat kell bekapni.
Aki azonban nem szeretne teljesen offline lenni, ragaszkodik az okostelefonokhoz, annak ott a HMD Barça Fusion. Ennek a mobilnak a legnagyobb vonzereje az lehet, hogy a csapat 11 játékosának aláírását (Marc-André ter Stegen, Robert Lewandowski, Jules Koundé, Raphinha, Dani Olmo, Pedri, Gavi, Fermín Lopez, Pau Cubarsí, Marc Casadó és Lamine Yamal) belegravírozták a hátlapba. Ezek a szignók UV-fényben világítanak is.
A mobil hátulján 108 MP-es dupla kamera található, a szelfikészítésről pedig 50 MP-es egység gondoskodik. A készüléket úgy tervezték, hogy könnyen lehessen javítani bármilyen probléma esetén. Bár ezt a pillanatot alighanem mindenki szeretné elkerülni, és minél több reggelen ébredne azokra a hangüzenetekre, melyeket a futballistákkal külön erre a célra készíttettek.
A HMD Barça Fusion ára nem ismert, a 3210-es spéci kiadása azonban áprilistól Magyarországon is kapható majd 37 990 forintért.