Magyar idő szerint csütörtök kora hajnalban indult a NASA Artemis II-küldetése, melynek keretében négy űrhajós az Orion kapszulában megkerüli a Holdat. Több mint fél évszázad, 1972 után ez az első emberes Hold-misszió.
Az Artemis az ütemterv szerint – igaz, nincs is választásuk, csakis így lehetséges a hazatérés – amerikai idő szerint ma este (nekünk kedd hajnalban-reggel) kerüli meg égi kísérőnket.
A számos tudományos és létfenntartáshoz szükséges felszerelés, a kipróbálandó űrruha, stb. mellett időmérőket, még pontosabban karórákat is visznek magukkal a legénység tagjai, méghozzá meglepően sokat.
Ahogy a tengeri és légi közlekedésnél, úgy az űrutazásoknál is – különösen a digitális megoldások megjelenése előtt – kiemelten fontos volt az időmérés, a NASA projektjeinél pedig ennek nagyágyúja a svájci Omega.




Az 1957-ben bemutatott Omega Speedmaster Professional kronográf első példánya 1962-ben, Wally Schirra csuklóján járt az űrben a Mercury Atlas-8 küldetésen akkor még az asztronauta személyes tárgyaként, 1965-től pedig már ez a modell – 332-es, kézi felhúzású kaliberrel – volt a NASA rendszeresített, hivatalos „űrórája”, a Holdra szálló Apollo-űrhajósok is mind ezt viselték. Érdekesség, hogy a Bulova remek marketingérzékkel az 1971-es Apollo-15-ös küldetésre Dave Scott parancsnokkal személyes tárgyai között elküldette akkori prototípusát, a később Lunar Pilot néven ismertté vált modellt, amely így nem hivatalosan lett a másik „Hold-óra”.
Az űrutazások elmúlt évtizedeiben számos más karóramárka (Breitling, Bulova, Hamilton, Longines, Rolex, Seiko, Szturmanszkij, Sztrela, és különösen népszerű a Casio G-Shock modellcsaládja) járt már az űrben, de a NASA-nál továbbra is az Omega a hivatalos óra, igaz, mára az 1996-ban bemutatott Speedmaster X-33-as, a titántokban bújtatott, kvarcszerkezetes, számtalan funkcióval rendelkező digitális-analóg számlapos modell, melyből most is mind a négy asztronauta kapott egy-egy darabot az alapfelszerelés részeként.
Omega Speedmaster Professional X-33 (Kép: Omega)
Ezek ma a nagyközönség számára nem elérhetők, hivatalos piaci áruk nincs, de irányadó lehet az abból továbbfejlesztett Marstimer, melyet kb. 6 millió forintnak megfelelő áron kínál az Omega.
A négy Artemis-űrhajós ugyanakkor nem csak ezeket vitte magával, ahogy a karórás szakoldal Fratello Watches kiderítette, kész luxusóra-gyűjteménnyel indultak a Hold felé.
Victor Glover küldetésspecialista a hivatalos X-33-asa mellett saját hasonló modelljét, valamint egy Breitling Navitimert, valamint egy új kiadású – de „régi iskolás” – Omega Speedmaster Professional Moonwatchot is vitt magával, Christina Koch specialista a hivatalos NASA-óra mellett ugyancsak elpakolt egy Breitling Navitimert és édesapja Speedmasterjét, Jeremy Hansen pilóta a NASA-s Omega mellett szintén visz egy-egy Navitimert és egy Omega Speedmaster Dark Side of the Moont – ez a modell több kiadásban az első, Apollo-8-as holdkerülés előtt tiszteleg –, a parancsnokk, Reid Wiseman pedig a hivatalos karóra mellett – már meg sem lepődünk – szintén egy Breitling Navtimer és egy régebbi Omega Speedmastert csomagolt.
Reid Wiseman Breitling Navitimerrel a csuklóján (Kép: NASA/Kim Shiflett)
A különböző kiadású régebbi Speedmasterek értéke kortól, állapottól függően 1,5 és 5-6 millió Ft között mozoghat, a Dark Side of The Moon legutóbbi változatáért 6 millió forintnak megfelelő összeget kell leszurkolni, és a Breitling Navitimerje pedig jelenleg 9,5 millió Ft környékén kapható.
Alsó hangon is 50, de akár 70 millió vagy még többet is érhet az Artemis II fedélzetén található órakollekció.
A Breitlingek azt sejtetik, hogy a svájci márka a reklámértéket látva nagylelkűen mind a négy űrhajósnak adott egyet-egyet, ahogy az asztronauták is a haszonra gondoltak, amikor rendszeresített időmérőn túl még két-három „pótórát” vittek magukkal – évek, évtizedek múlva árveréseken igen szép összegeket hozhatnak majd nekik a történelmi küldetésről visszatért luxusórák, meglesz a nyugdíjkiegészítés, az új nyaraló, hajó vagy épp a gyerekek egyetemi tandíjának fedezete…
Bretling Navitimer a klasszikus kivitelben – ennek is számtalan szín- és komplikációkkal ellátott kiadása létezik (Kép: Breitling)