Az Oscar-díj egyértelműen a filmes szakma legnagyobb elismerése, melyre mindenki pályázik. Nem csak ez lehet azonban a filmek és a színészek játékának értékmérője: számtalan filmes díjat osztanak még ki a világon, melyek természetesen kisebb rangúak, de mégiscsak elismerik a munkát.
Az egyik legismertebb filmkritikákkal foglalkozó oldal, a Rotten Tomatoes szorgosan gyűjtötte, hogy melyik film hány elismerést zsebelt be világszerte a mögöttünk hagyott díjátadószezonban. Listázásukba végül beleszámolták az Oscar-díjakat is, ahol tarolt az Oppenheimer hét arany szobrocskával.

A legjobb filmért járó szobrot is megkapta az Oppenheimer a 96. Oscar-gálán (Kép: Kevin Winter/Getty Images)
A Cillian Murphy (Oscar-díj, legjobb férfi főszereplő) és Robert Downey Jr. (Oscar-díj, legjobb férfi mellékszereplő) nevével fémjelzett alkotás Oscar-szobrok nélkül is a legdíjazottabb film lett volna, hiszen a második és harmadik helyen végző Téli szünet és a Barbie együttesen sem kapott annyi elismerést, mint az Oppenheimer.
A listára összesen 69 film került fel, ennyi kapott legalább egy díjat valamilyen fesztiválon, seregszemlén vagy díjátadón. Az első tízbe kerüléshez 22 díj kellett, mutatjuk is a legjobbak sorrendjét!
| Helyezés | Film | Díjak száma |
| 1. | Oppenheimer | 233 |
| 2. | Téli szünet | 93 |
| 3. | Barbie | 83 |
| 4. | Szegény párák | 64 |
| 5. | Megfojtott virágok | 53 |
| 6. | Pókember: A pókverzumon át | 45 |
| 7. | Előző életek | 41 |
| 8. | Egy zuhanás anatómiája | 38 |
| 9. | Érdekvédelmi terület | 34 |
| 10. | STILL: Michael J. Fox élete | 22 |