Michael Jordan, a valaha volt legsikeresebb kosárlabdázó az első modern influenszer – hangzott el azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet a Sneakerness, egy prémiumcipő-vásárokat rendező-szervező csapat hozott össze a sneakerekről és az azokhoz köthető mai kultúráról az Air – Harc a legendáért című film hazai vetítése előtt.
Ha belegondolunk, nagyon is van ebben valami: közel 40 éve létezik már az Air Jordan almárka a Nike égisze alatt, a lábbelik, melyek bármilyen módon kötődnek Jordan nevéhez, óriási pénzekért cserélnek gazdát. Az NBA-legenda ráadásul mindennek alapját egy közösségi média nélküli világban, az 1980-as években tette le, kimagasló sportteljesítményével megmutatva, hogy érdemes rá odafigyelni.
Jordan azonban önmagában egyedül kevés lett volna ehhez. Kellettek hozzá azok az emberek is, akik meglátták benne a lehetőséget, élükön Sonny Vaccaróval (Matt Damon), aki, mintha csak Las Vegasban lenne, minden tétjét feltette a fekete 23-asra. A rulettkerékhez vezető út azonban nem volt egyszerű a Nike-nak bedolgozó kosármegfigyelő számára: hol a menedzsmenttel, hol a piacot akkoriban uraló Converse-zel és az Adidasszal kellett megküzdenie, hogy egyáltalán az asztalhoz engedjék.
Ezt mutatja be a másfél héten belül világszerte 54 millió dollárt termelő, Ben Affleck rendezésében és Matt Damon főszereplésével készülő alkotás, az Air, melynek magyar címe előzetesen is árulkodó abból a szempontból, hogy itt a hangsúly nem is feltétlenül Jordanen van. A történet részleteit ismerők pedig azt is tudják, hogy a középiskolából elballagó diákhoz Jordan anyukáján keresztül vezetett az út. A filmben a Michael Jordant alakító színész arcát egyszer sem látjuk például, mégis az ő földöntúli játéka kellett ahhoz, hogy a Nike ötlete, a saját almárka világhírű és népszerű legyen.
A sztori tehát maga az üzleti huzavona, de úgy előadva, hogy az szórakoztató és emészthető legyen mindenki számára. Mindez olyan köntösben, amit örömmel néz és hallgat az ember, pláne akkor, ha valaki legalább annyira odavan a 80-as évek világáért, mint én – pedig nem is éltem még akkor.
A zenei betétek zseniálisak, és nemcsak a nosztalgiafaktort növelik öncélúan, hanem a történetet is továbblendítik. A képi világ is ott van a szeren, a ruhák, az autók, a berendezési tárgyak, minden klappol, ahogy annak lennie kell. Különösen látványos ez, amikor olyan felvételeket mutatnak, melyeket valóban a 80-as években készítettek, akár arról a konkrét személyről, akit Matt Damon vagy Ben Affleck megformált.
Egy szó mint száz, az Air egy jó film, amely akkor is elszórakoztat, ha az ember nincs oda sem a sportért, sem a cipőkért.