
Hétfő este Budapesten tartották a Dining Guide Év étterme díjátadó gáláját, mely a magyarországi gasztronómia egyik csúcseseménye. Az este során több díjat is kiosztottak. Az év évetterme mellett kiderült, mely 12 étterem a legjobb ma Magyarországon, emellett egyéb kategóriákban is jutalmaztak az ítészek.
A díj odaítélésének feltételrendszere 2024-től jelentősen megváltozott. Tavaly óta nem a top 10-es lista legmagasabb pontszámmal rendelkező étterme kapja a díjat, hanem az a listán szereplő hely, amely több szempont figyelembevételével is a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtja.
Ezzel együtt a tavalyi Michelin-csillag után aligha meglepő, hogy
Az MTI beszámolója szerint a zsűri méltatásában emlékeztetett arra, hogy a családi vállalkozásként működő Pajta egyedi, “farm-to-table” (kb. a termelőtől az asztalra) koncepciójának köszönhetően vált országszerte elismertté. Az Őrség emblematikus alapanyagaira építő étterem szemléletét a skandináv gasztronómiai irányzat határozza meg. Az étterem felelősségteljes elköteleződése a fenntarthatóság és az Őrség gasztronómiai hagyományai iránt példaértékű – emelték ki.
A Dining Guide étteremkalauz top10+2 listájára 2025-ben
Utóbbi ahhoz az osztrák sztárséfhez köthető, aki immár három évtizede felel az Oscar-gála menüjéért.
2022 óta a Dining Guide étteremkalauza a Best Of The Best, vagyis a legjobbak legjobbjai besorolással ismeri el azon egységek teljesítményét, amelyek korábban minimum háromszor érték el kategóriájuk legjobb helyezését. A díjat immár negyedik alkalommal a Stand vehette át.
Az Év szerethető étterme díjat az általunk is kipróbált Alelí Budapest kapta az olasz és magyar konyha alapos és szenvedélyes összekapcsolása eredményeként. Az Év fenntartható étterme díjjal a Salt éttermet jutalmazták, mert a helyi alapanyagokat naturális és formabontó szemlélettel értelmezi újra. Idén először adták át az Év legjobb pizzája díjat, ezt az encsi Anyukám Mondta kapta.
Az Év ifjú séftehetsége díjat Tóth Kevének, a balatonszőlősi Casa Christa konyhafőnökének nyújtották át. Az Év szervizembere Becker Gábor, a Kollázs Brasserie & Bar étteremvezető-helyettese és vezető sommelier-je lett. Az Év sommelier-je díjjal Kiss Ferenc, az Alelí és a BiBo Budapest vezető borszakértőjének munkáját ismerték el.