Life Kovács Miklós 2023. 02. 19.

22 ezer üveget számlál a világrekord sörgyűjtemény, és mind bontatlan

Érdekes hobbit talált magának egy dán férfi az 1960-as években. Sörgyűjtésbe fogott, és évtizedek kitartó munkájával összehozta a világ legnagyobb, bontatlan gyűjteményét.

A dán Svenborg apró településének egyik lakosa Leif Sonne, aki furcsa szokásával hozott érdekes hírnevet álmos lakhelyének. 1968-ban egyszerű hobbiként kezdett söröket gyűjteni, ám egyiket sem itta meg. Csak pakolta egymás mellé a polcra a különféle fajtákat, főleg európai főzdék termékeit, de ahogy haladt előre az időben, úgy nyitott a világ felé.

A globálisra kiterjesztett vadászterülettel évtizedekre elég muníciót kapott, és 1990-re már 10 ezer különféle egyedi sörfajtát számlált a gyűjtemény. 

Koppenhága, a Carlsberg múzeumban pihenő gyűjtemény egy részlete. (fotó: Hermes Images/AGF/Universal Images Group/Getty Images)

Koppenhága, a Carlsberg múzeumban pihenő gyűjtemény egy részlete. (fotó: Hermes Images/AGF/Universal Images Group/Getty Images)

Ezzel kinőtte saját házát, 1993-ban a kollekció a Carlsberg központjába költözött Koppenhágába. Itt az alapító felügyelete, irányítása mellett folytatták tovább az értékes sörkönyvtár bővítését. 2007-re érték el a 22 ezres határt, amivel megkapták a hivatalos Guinness világrekord címet is, a legnagyobb palackozott sörgyűjtemény kategóriában. Sajnos jelenleg nem látogatható a gyűjtemény, felújítás alatt áll a Carlsberg látogatói központja. 

A 22 ezer üveg legmeghökkentőbb tulajdonsága a bontatlanság, ehhez tényleg komoly elhivatottság kellett ennyi éven át, nem tudjuk hányszor állt a gyűjtő fehér ujjvégekkel szorított sörnyitóval egy-egy egzotikus darab felett, de valahogy mégis sikerült szerzetesi elhivatottsággal rekordméretűvé növelni a kollekciót.

fotó: Pinterest/James Wright

fotó: Pinterest/James Wright

Van aki 40 ezer palack felett jár

Üres üvegből viszont ennél sokkal komolyabb gyűjtemény is összejött már (valljuk be, ez egy fokkal könnyebb kihívás). Ennek rekordját az amerikai Ron Werner tartja, aki 14 évesen kezdett bele a kiürült palackok gyűjtésébe. Miután elérte az alkoholfogyasztáshoz szükséges előírt életkort, komoly túrán tette le a gyűjtemény alapjait. Egy Honda CR-X volánja mögött beutazott 45 államot az Egyesült Államokban, és minden főzdébe betért, amit csak nyitva talált. 

A palackokat postán küldte haza, amikor a kis Honda csomagtartója megtelt, édesanyja pedig “nagy örömmel”  fogadta az üvegektől csörgő dobozokat. 1992-ben lépte át a 4200-as határt, de az üzlet csak ezután indult be igazán, napjainkban már 42600 palack felett jár, és a szám folyamatosan emelkedik. Saját bevallása szerint Ron Werner ennek a mennyiségnek a 10-15 százalékát itta meg saját maga, és még van ezer bontatlan, különleges tétel, ami arra vár, hogy felfedezze.  

forrás: Atlas Obscura