Life FIRSTCLASS 2023. 06. 15.

Ezt a betegséget nem érdekli, milyen kocsid van!

Az aranyér nincs tekintettel arra, ki mennyit keres, sem pedig arra, hogy valakinek menő kocsija van-e, vagy sem. Ez a betegség nem válogat. Most bemutatjuk, kik azok, akik veszélyben lehetnek.

Rossz nyelvek szerint kétféle ember létezik: akinek volt aranyere, és akinek lesz. Na, ez persze eléggé extrém, ezért inkább így fogalmaznánk: jó képben lenni pár dologgal, hogy könnyebb legyen elkerülni ezt a felettébb kellemetlen és kínzó betegséget. Nem árt először is tisztázni, mi az aranyér valójában!

Sokakat érint

Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy civilizációs betegségről beszélünk, ami ugyan régen is létezett, de a modern kor embere az elődeihez képest sokkal jobban kitett ennek a bajnak. Egyes becslések szerint az emberek csaknem harmadát érinti kisebb vagy nagyobb mértékben. Az 50 éves korosztályból pedig minden második ember elmondhatja, hogy voltak már aranyeres panaszai.

Vajon miért van ez így? Annyi bizonyos, hogy az aranyérnek semmi köze az aranyhoz, még csak arany színe sincs. Ha aranyérről beszélünk, akkor általában a végbélnyílás nyálkahártyája alatt elhelyezkedő vénás fonatból kiinduló csomót értjük alatta. Ez a végbél és a végbélnyílás falában keletkező vénatágulat begyulladhat és fájdalmassá válhat. Sőt, nemcsak egy, hanem akár több is keletkezhet belőlük, ami igazán megnehezíti mind a beteg, mind az orvos dolgát. Az aranyér kapcsán általában külső vagy belső változatról beszélünk, függően attól, hogy a végbél záróizmához képest merre helyezkedik el.

Akik célkeresztben vannak

Bár egyes magyarázatok szerint az ember már a két lábra állással kockáztatta az aranyér kialakulását, manapság már tökéletesen meg lehet mondani, kik azok, akik fokozottan kitettek a betegség rizikójának. Az aranyér kialakulásának hátterében genetikai tényezők is állhatnak, ami konkrétan az örökletes kötőszöveti gyengeséget jelenti. A leggyakoribb közvetlen kiváltó okok között találjuk a székelés közbeni erőlködést. Ez székrekedés esetén nyilván gyakrabban fordul elő, így azok biztosan magasabb rizikócsoportba tartoznak, akik a fehérjében és szénhidrátban gazdag, rostszegény táplálkozást részesítik előnyben. A legújabb vizsgálatok szerint ugyanakkor elmondható, hogy az aranyeres csomók kialakulását az erős, fűszeres ételek, valamint az alkohol is gyorsíthatja, így aki rendszeresen fogyaszt ilyeneket, annak számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb aranyere lesz.

Ezt a betegséget nem érdekli, milyen kocsid van!

Nemcsak a helytelen táplálkozás, hanem a mozgásszegény, egészségtelen életmód is elősegítheti az aranyér kialakulását. Az ülőmunka ugyanis egyértelmű merénylet a test ellen. Az emberi testet nem a napi 8-9 órányi ülésre találták ki, még akkor sem, ha egyébként ez kevésbé megerőltető, mint mondjuk egy gyárban ugyanennyit állva tölteni. Az ülőmunka ugyanis vérbőséget okoz a kismedencében található erekben, és mivel a végbélnyílás körül nincsenek vénás billentyűk a visszerekben, ezért onnan sokkal lassabban áramlik vissza a vér. Vagyis az ülőmunka kedvez az aranyeres csomók kialakulásának. Ha valaki nem törekszik arra, hogy a napi üldögélést heti rendszerességű mozgással ellensúlyozza, akkor nagyobb eséllyel tapasztalja meg az aranyér kellemetlen tüneteit.

Ugyancsak magasabb rizikócsoportba tartoznak a várandós nők. A terhesség folyamán és a szülés környékén a betegség gyakran átmeneti, és a terhesség végével a tünetek enyhülnek. Náluk a kismedencére nehezedő nyomás okozhat aranyeret, valamint a progeszteron kötőszövetet lazító hatása válthatja ki ezt a kellemetlen betegséget.

Az aranyér tünetei

Ahogyan utaltunk rá, az aranyér nem válogat. Ahhoz, hogy korán felismerjük, ismernünk kell a tüneteket. Az enyhe fokú, belső aranyeres csomó sokáig alig okoz panaszt. Az idő előrehaladtával azonban a tágult vénák vérezhetnek, így a WC-papíron piros vérfoltok jelenhetnek meg, jellemzően közvetlenül a székletürítés után. A vérzés nem jár fájdalommal, mennyisége rendszerint csekély, általában ritkán vezet jelentős vérvesztéshez.

A begyulladt aranyér azonban már fájdalmas, kemény dudorrá alakulhat, és tapinthatóvá válhat a végbélnyíláson kívül is. A kellemetlen, feszítő, szúró fájdalom székeléskor fokozódhat, de ezt követően sem szűnik meg teljesen, és ülés közben további gondokat okozhat. A reklámokban ilyenkor szoktak kaktuszokat montírozni a biciklinyereg vagy a kényelmes fotel helyére. És a kép találó, mert valóban olyan, mintha kaktusztüskéken ülne az ember, csak a tüskék bennünk vannak.

Ezt a betegséget nem érdekli, milyen kocsid van!

A kívülre került aranyeres csomó pedig gyakran ki van téve az irritációnak, ilyenkor a végbéltájék viszket. Általánosságban elmondható, hogy a külső aranyér fájdalmat, gyulladást okoz, míg a belső aranyérbetegség fájdalmatlan, de olykor drámai mértékű vérzéssel jár.

Érthető, hogy az emberek elkerülnék ezt a betegséget. Mi is arra biztatunk mindenkit, hogy kerülje el. A napi testmozgás, a rostdús étkezés segíthet, és korai tünetek esetén a patikaszerek is hasznosak. Ha igazán nagy a baj, akkor érdemes felkeresni egy proktológust. A lényeg, hogy nem kell beletörődni, és nem jó hosszan együtt élni vele.

Hirdetés

Telitalálat aranyér ellen!

 

Az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segíthet a micellákba csomagolt hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmazó Proktis-M termékcsalád. A hialuronsav kiemelkedő hidratálóképessége igazolt, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a belső, míg a Proktis-M plus kenőcs a külső, fájdalommal és gyulladással járó aranyeres panaszok enyhítésére használható, a tünetektől függően akár kombinálva is.

 

Ragadozónak születtél? Akkor jobb, ha erre odafigyelsz!

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

www.proktis.hu

Forrás: First Class
Kép(ek) forrása: Pixabay.com