Life Fehér Patrik 2024. 04. 02.

Jachtot hozott a húsvéti nyuszi Beckhaméknek

David Beckham családjával Miamiban töltötte a húsvétot vadiúj szerzeményük, egy luxusjacht fedélzetén. Új hajójuk másfélszer nagyobb, mint a korábbi, ami szintén nem volt kicsi.

Nem tudjuk, hogy szívesen cserélnénk-e életet David Beckhammel, de az biztos, hogy néhány napra a bőrébe bújnánk. 48 éves korára mindent elért az egykori futballsztár: a mesés vagyon, a gyönyörű család és a saját futballklub (benne egy bizonyos Lionel Messivel) nagyon nem hangzanak rosszul. Egyedül az állandó médiafelhajtás nem kellene, bár már ebből is egyre kevesebbet kapnak Beckhamék, különösen Miamiban.

Az olyan esetek viszont egyenesen vonzzák az érdeklődést, mint a mostani: a família ugyanis új luxusjachtot vásárolt. Az előző, 90 láb (27 méter) hosszú Riva Argo 90 sem volt kutya a maga 6,5 millió dolláros (2,4 milliárd forintos) árcédulájával, azonban az új ladik, a Riva 130 Bellissima Yacht bőven felülmúlja elődjét.

Riva 130 Bellissima Yacht (Kép: Riva)

Riva 130 Bellissima Yacht (Kép: Riva)

A 130 láb (39,6 méter) hosszú hajó öt lakosztályában tízen is elférnek – ideális a hatfős Beckham-családnak, még akkor is, ha minden gyerek hozza a párját is. A jacht csúcssebessége 26 csomó (48 km/óra), ára pedig a hírről beszámoló Page Six szerint 20 millió dollár (7,35 milliárd forint) körül mozog.

A családot egyébként már múlt szerdán kiszúrták hajójukon Miamiban, húsvétkor pedig egyenesen a fedélzetről posztoltak a közösségi oldalakra rózsaszín nyuszifülekben. Beckhamék majdnem teljes létszámmal ünnepeltek, egyedül második gyermekük, Romeo hiányzott.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Victoria Beckham (@victoriabeckham) által megosztott bejegyzés

Forrás: Page Six, Robb Report
Kép(ek) forrása: Megan Briggs/Getty Images