Life Fehér Patrik 2024. 04. 07.

Tudod, miért rángatózol elalváskor?

Veled is volt már olyan, hogy pont elaludtál volna, de megrándult a tested, és felébredtél rá? Egészen gyakori ez a jelenség, elmondjuk, pontosan miről is van szó.

Sokaknál, főleg a felnőtteknél előfordul, hogy lefekvés után, még elalvás előtt vagy éppen az elalvás határán bizonyos testrészeink vagy éppen az egész testünk önkéntelenül megrándul, összerándul. Ez olykor fel is ébresztheti az embert, de olyan is van, hogy ő maga észre sem veszi, csak a partner az ágy másik oldalán.

A dolog teljesen normális. A tudomány hipnikus rángásnak nevezi ezt a jelenséget, mely az eddigi tanulmányok szerint leggyakrabban a non-REM-szakasz első és második fázisában jelentkezik, azaz amikor még csak szendergünk, illetve felületesen alszunk. Az összerándulás együtt járhat már álomképek megjelenésével is, sőt, bizonyos emberek még hangokat is hallhatnak.

A jelenséget egészen jól le tudják tehát írni, ám azt, hogy mi okozza pontosan, egyelőre homály fedi. Ezzel együtt azonban vannak befolyásoló tényezők, amik erősíthetik ezeket a rángásokat. Ilyen a túlzott koffeinfogyasztás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás is. Ha a lefekvés idejéhez közel edzettünk, az növelheti az önkéntelen izommozgások esélyét, ugyanis a test éberebb. A lehetséges okok között megtalálni még a stresszt és az alváshiányt is.

A hipnikus rángás alapvetően nem veszélyes az emberre (hacsak le nem verünk vele valamit valahonnan, ami ránk esik), legfeljebb kellemetlen, ha felébredünk saját testünk mozgására, vagy mást ébresztünk fel vele. Ha szeretnénk megelőzni, gyakorlatilag a fenti hajlamosító tényezőket kell kerülni. Segíthet az is, ha beállítunk egy lefekvési rutint, állandósítva a lefekvési időt, stabilizálva a hálószoba hőmérsékletét (18-20 Celsius-fok), illetve minimálisra csökkentve a telefonnézegetési időt alvás előtt.

Forrás: Unilad
Kép(ek) forrása: Getty Images