Life FIRSTCLASS 2024. 12. 21.

Rajtol a téli szünet – mit kezdjek a gyerekkel?

A téli szünidő kihívást jelenthet a szülők számára, hiszen a gyerekfelügyelet mellett a szabadidő hasznos eltöltéséről is gondoskodni kell. Ehhez hoztunk hasznos tippeket!

A 2020-as évek gyerekei már nem úgy szórakoznak, mint az 1-2-3 évtizeddel ezelőtti kicsik. A játékok egy része már átköltözött a számítógépekre, játékkonzolokra és telefonokra. Hogyan érhetjük el, hogy a digitális eszközökön ne csak “lógjanak” a gyerekek, hanem fejlődjenek és közben jól is érezzék magukat?

Tudatos tervezéssel a tartalmas szünetért

A tartalmas és pihentető téli szünet az előzetes tervezésen múlik” – mondja Koren Balázs, a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli szakmai vezetője, gyakorló édesapa. Már a szünet elején érdemes összeállítani egy tervet, amely közös programokat és egyéni elfoglaltságokat is tartalmaz. Fontos, hogy a gyerekek érezzék: ezek a programok róluk szólnak, és szülőként mi is valóban részt veszünk ezekben. A változatos programok kulcsfontosságúak: legyen szó téli sportokról, múzeumlátogatásról, kézműveskedésről vagy akár közös filmezésről. Ezek nemcsak szórakoztatóak, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a család erősítse kapcsolatait és új közös élményeket szerezzen.

Rajtol a téli szünet - mit kezdjek a gyerekkel?

A digitális világ okos használata

A digitális eszközöket sem érdemes teljesen mellőzni. “Ne tiltással oldjuk meg a képernyőidő kérdését, hanem közös szabályok kialakításával” – javasolja a szakértő. Ezeket az eszközöket használhatjuk tanulásra, közös játékra vagy akár kreatív projektek megvalósítására, mint például egy rövidfilm készítése. Koren szerint az is fontos, hogy a szülők megértsék, mivel foglalkoznak a gyerekeik az online térben. Érdemes velük leülni és elővenni közösen azokat a játékokat, amikkel ők naponta játszanak, és hagyni, hogy most ők tanítsanak bennünket. Ez nemcsak a kötődést erősíti, hanem segíti a szülőt abban is, hogy jobban eligazodjon és rálásson arra, mi érdekli a gyerekeket.

Rajtol a téli szünet - mit kezdjek a gyerekkel?

Praktikus megoldások a mindennapokra

Ha a szülők nem tudnak állandóan jelen lenni, érdemes más családokkal összefogni, és “szülőcsere” programot szervezni. Így a gyerekek baráti társaságban lehetnek, miközben a szülők is megoszthatják a felügyelet terheit. A további lehetőségek közé tartozik a társasjáték, az otthoni barkácsolás vagy akár egy közös főzés, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek.

Rajtol a téli szünet - mit kezdjek a gyerekkel?

Egyensúly és minőségi idő

A téli szünet legfontosabb üzenete, hogy a gyerekek érezzék: fontosak számunkra, és szeretünk velük együtt lenni. “A közös élmények hosszú távon is meghatározóak, ezért szánjunk időt a minőségi programokra” – foglalja össze Koren Balázs. Legyen szó aktív szabadtéri tevékenységekről vagy otthoni, nyugodt elfoglaltságokról, a lényeg az egyensúly és a figyelmes jelenlét.

A szakértő által javasolt applikációk:

Duolingo: játékos, nyelvtanuló alkalmazás. Ha a család külföldi utazást tervez a szünetben, ez az applikáció egy remek lehetőség szórakozva elsajátítani az alapokat a célország nyelvén, akár egyénileg vagy családdal közösen.

 

Santatracker.google.com: igazi karácsonyi gyöngyszem a Google-tól, amely minden évben frissül. Eredetileg a Mikulás térképen való követésére találták ki, de mostanra rengeteg játék és ötletes feladat vár az érdeklődő látogatókra.

 

Math Duel 2: remek kétszemélyes játék, amely során matematikai alapműveleteket gyakorolva mérkőzhetünk meg egymással. A játék szuper móka kicsiknek és nagyoknak egyaránt, sőt akár a szilveszteri házibulikban is remek szórakozás lehet.

Forrás: Yettel
Kép(ek) forrása: Getty Images