
Suni Williams és Butch Wilmore nem pusztán bekerült az űrhajózás történetébe, nevük vastagabb betűvel is beírható a történelemkönyvekbe azok után, hogy 8 naposra tervezett tavaly júniusi küldetésük még mindig tart a Nemzetközi Űrállomáson. A legfrissebb tervek szerint március 19-én vagy 20-án azonban végre véget érhet űrbéli megpróbáltatásuk – melyet egy újabb, földi követ majd.
Utóbbi azonban egyfajta szükséges rossz, mint arról dr. Vinay Gupta mesélt a Daily Mailnek. A szakorvos, aki az amerikai légierőnél is dolgozott, elmondta, hogy akár hat hétig is eltarthat majd az asztronauták kórházi rehabilitációja az ISS-es kaland után.
A hosszas kórházi tartózkodás egyik oka a sugárzásnak való kitettség. A Földön bolygónk mágneses mezejének köszönhetően jórészt védve vagyunk a kozmikus háttérsugárzástól, ám a kb. 400 km-es magasságban keringő űrállomáson nemigen. Egyetlen ott töltött hét alatt akkora dózist kapott Williams és Wilmore teste, mint a bolygón egy év alatt – és ők nem egy hetet voltak ott. Emiatt akár átfogóbb vizsgálatoknak vethetik őket alá a daganatos betegségek kockázatának csökkentése érdekében.
Ennél azonban hétköznapibb nehézségekkel is szembe kell nézniük: kis túlzással újra meg kell tanulniuk a Földön élni, hozzá kell erősödniük a bolygóhoz. A mikrogravitácoióban – hétköznapi nyelven súlytalanságban, valójában folyamatos szabadedésben töltött idő alatt – izomtömegük akár felét is elveszthették az űrben az asztronauták, és a csontsűrűségük sem feltétlenül kielégítő a hétköznapi földi terheléshez, így ezeket gyakorlatilag újjá kell építeniük. Gravitáció nélkül elpuhul az ember: hiába előírás az ISS-en a napi két óra testedzés, egy átlagos asztronauta öt nap alatt így is elveszítheti izomtömegének 20 százalékát.
Suni Williams és Butch Wilmore (Kép: Robert Markowitz/NASA/Tribune News Service via Getty Images)
Az izmok és a csontok visszaépítése földi szintre tehát időigényes, de a keringési rendszerüknek is akklimatizálódnia kell. A földi gravitáció hiánya miatt a fejbe több folyadék tódul, a szívnek sem kell annyit dolgoznia, míg a Földre visszatérve igen. Ez a hirtelen terhelésváltozás veszélyes következményekkel is járhat, ha nem figyelnek rá.
A rehabilitációt nehezítheti, ha megbetegednek, amire szintén nagy az esély: épp nemrég derült ki, hogy túl tiszta az ISS, és az űrhajósok immunrendszere legyengül a szinte steril környezetben.
Komoly egészségügyi kihívások várnak tehát a visszatérés után a történelmet író asztronautákra, ráadásul a kalandot nem is igazán fizették meg. A First Class erről is beszámolt, itt olvashatsz róla részletesen: