Magic Fehér Patrik 2023. 09. 29.

Egyszerre 135-öt evett meg a világ legcsípősebb paprikájából egy ember

Carolina Reaperből egyet megenni is kínzó a legtöbb ember számára, azonban egy kanadai férfi félszázat lenyomott belőle rekordidő alatt. Erre aztán rátett majdnem kétszer annyit, csak az íze kedvéért.

Jelenleg a Carolina Reaper a világ legcsípősebb paprikája, a Scoville-skálán 1,64 milliós érték szerepel a neve mellett. Viszonyításképpen, az itthoni igazán erős hegyes erőspaprikák 2500-as érték körül mozognak, míg a mozis nachos mellé kért jalapeno elérheti a 8 ezres értéket is.

Nem csoda, hogy sokan rosszul lesznek a paprika egy falatkájától is, azonban a kanadai Mike Jack nem ilyen ember. A férfi nem mindennapi tettet vitt véghez: egy ültő helyében betolt 135 ilyen paprikát, melyre a megalkotója, Ed Currie is csak annyit mond, hogy olyan, mint az olvadt láva.

A paprikák majszolása közben a kanadai férfi rekordot is döntött, ugyanis az első 50-et 6 perc 49,2 másodperc alatt fogyasztotta el, gyorsabban mint eddig bárki – ez kb. 8 másodpercenként egy paprikát jelent. A sikert további Carolina Reaperek fogyasztásával ünnepelte, végül 135 darabnál állt meg Jack.

“Az első paprika a legrosszabb” – mondta az új rekorder, aki 20 éve trenírozza magát, illetve gyomrát mindenféle csípős dologgal. Állítása szerint minden egyes paprika talál azért olyan pontot a szájában, amit előtte nem ért a csípős íz, de szerinte a nagyobb sokk a gyomrot éri. “Olyan, mintha valaki nyomkodná és csavargatná a beleimet. Az agy azt mondja, hogy állj le, meg kell győznöd magad, hogy folytasd tovább. A fájdalom ideiglenes, de az emlék örök” – mondta.

Egyszerre 135-öt megevett a világ legcsípősebb paprikájából egy ember

Az ideiglenes szót azért érdemes úgy kezelni, hogy Mike-nak 14 órát is fájt a hasa a rekord után, ráadásul azt is elmondta, hogy később a nagyja ugyanott távozott belőle, ahol elfogyasztotta. “Olyan fáradt voltam, mintha egy maratont futottam volna le.”

A csípősség enyhítésére tejet szoktak inni, ugyanis a zsírok tényleg képesek “lehűteni” a szájat és a nyelvet, azonban a kanadai férfi nem ivott ilyet, ugyanis vegán. Az olyan helyettesítő termékek, mint pl. a zabtej erre a célra nem jók, sőt, rontják a helyzetet, éppúgy, mint a víz. Jack mégis vizet ivott, de csak azért, hogy jobban csússzon az étel, illetve hogy ne legyen savtúltengés a gyomrában.

Forrás: Guinness World Records
Kép(ek) forrása: Getty Images