Magic Fehér Patrik 2024. 04. 02.

Szó szerint a világ végéig úszott apa és fia

A Föld összes szárazföldjétől legtávolabbi pontot vette célba egy brit apa-fia páros, ahová úszva jutottak el. Küldetésük sikeres volt, ők az elsők, akik bizonyítottan ott jártak.

Korábban már bemutattuk nektek a Nemo-pontot, a Föld azon helyét, mely a legtávolabb fekszik a szárazföldektől. A Csendes-óceán mindentől távol eső szegletéhez legközelebb a Nemzetközi Űrállomás szokott elhaladni (kb. 400 kilométerre), a legközelebbi part innen 2688 kilométerre található. Nem csoda, hogy az űrbe küldött tárgyak visszatérésekor úgy tervezik a röppályákat, hogy ha valami nem ég el a légkörben, az ide csapódjon.

Egy brit tudós, Chris Brown és fia, Mika úgy döntöttek, hogy úszva veszik be azt a pontot, ahol ember korábban még soha nem járt bizonyítottan. Komoly vállalás volt ez, még úgy is, hogy természetesen nem a bő 2000 kilométeres távot úszták le: csak azt tűzték ki célul, hogy a Nemo-pontnál ússzanak egy kicsit.

Mindez össze is jött, a műveletet azonban öt évig tervezték. Expedíciójuk a chilei Puerto Monttból indult, onnan tíz napig vitorláztak a végtelen óceánon, mire célhoz értek. A 62 és 32 éves férfiak vízhatlan ruhát öltöttek, és csobbantak egyet a 9-10 Celsius-fokos Csendes-óceánban, mely ezen a ponton kb. 4000 méter mély.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Chris Brown (@chrisbrownexplores) által megosztott bejegyzés

Brownék mindenképp elismerést érdemelnek, példájukat egyhamar biztosan nem követik sokan. Még a hajók is kerülik el ezt a helyet, mert ha itt bajba kerülnek, egész egyszerűen nincs senki, aki gyorsan tudna segíteni rajtuk.

Forrás: 9news.com.au, Earthly Mission
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Illusztráció: Getty Images