
Eredetileg május 13-ára hirdették meg azt az aukciót, melynek fő tételei közé nyolc Michael Schumacher tulajdonát képező óra is tartozott. Csakhogy időközben a Christie’s aukciósház weboldalát valakik megtámadták, a site cikkünk megjelenéséig is elérhetetlennek bizonyult.
Ez abból a szempontból volt problémás, hogy a szervezők – haladva a modern korral – online is fogadtak liciteket, pontosabban csak fogadtak volna. A kialakult helyzet miatt a teljes árverést elnapolták, május 14-én délután Genfben pedig személyesen, illetve telefonon licitálhattak, akik például lecsaptak volna a hétszeres Forma-1-es világbajnok valamelyik időmérő eszközére.
A Schumacher család által eladásra kínált nyolc órából kettő volt igazán kiemelkedő előzetesen. Egyikük be is váltotta a hozzá fűzött milliós reményeket: az F.P. Journe Vagabondage 1 Model egyedi változatát Schumi még 2004-ben kapta ajándékba ferraris csapatfőnökétől, Jean Todttól, aki a 18 karátos aranyból készült kaliberre még egy üzenetet is íratott a német versenyzőnek.
Kép: Christiane Oelrich/picture alliance via Getty Images
Az óra végül az előzetes várakozásoknak megfelelő áron, 1,2 millió svájci frankért (472 millió forintért) talált új gazdára.
Kép: Christie’s
Sokat vártak még az Audemars Piguet Royal Oak kronográf spéci darabjától is, mely szintén egyedi schumacheres jegyekkel díszített. Ez is egy ajándékóra volt a csapatfőnöktől, még 2003-ból, az akkor rekordot jelentő hatodik bajnoki cím megszerzését követően – erre utal a hat csillag is. A 18 karátos fehérarany óra végül az előzetesen becsültnél is többért, 330 ezer frankért (130 millió forintért) kelt el.
Kép: Christie’s
Kifejezetten jó áron, 510 ezer frankért (200 millió forintért) kelt még el egy másik F.P. Journe óra az árverésen, melynek extrája a platinaborítás volt. A nyolc Schumacher-óra, valamint egy, a nevét is tartalmazó, öt F.P. Journe-karóra tárolására készített doboz együttesen 3,375 millió frankért (1,328 milliárd forintért) került új tulajdonosokhoz.