Style Fehér Patrik 2024. 08. 05.

Egy tehénen is átment a Rolex, de most újra működhet

50 évig eltűntnek hitték, aztán mégis előkerült egy farmer Rolex karórája, melyet időközben egy tehén is megevett. Egy órásmester most azon dolgozik, hogy újraindítsák a megviselt időmérő eszközt.

James Steele, egy brit farmer az 1950-es években vett magának egy Rolex Air King karórát. Akkortájt száz fontba került egy ilyen időmérő eszköz, de a viszonyokat jól mutatja, hogy történetünk főszereplője az 1920-as évek óta spórolt pénzét költötte el órájára. A nagy becsben tartott, ám a mindennapokban használt Rolexet egy nap azonban elhagyta az 1970-es években. Miközben teheneit vitte fejni, a szíj megadta magát, az óra pedig egy füves területre pottyant, és úgy tűnt, örökre eltűnt. Többnapos keresés sem vezetett az óra nyomára, egy állatorvos pedig annak idején még azt is mondta, simán lehet, hogy egy tehén gyomrában kötött ki a Rolex.

Egy nap egy fémkeresős megszállott, Liam King megtalálta a farmon a Rolexet, aminek rettentően megörült a ma már 95 éves gazda. “Már lemondtam róla, sosem gondoltam, hogy újra látom” – mondta a megtaláláskor Steele.

Persze az órán meglátszódtak az elmúlt öt évtized nyomai. Mintha az állatorvos látta volna a jövőt: sérülései, rozsdafoltjai arról tanúskodnak, a Rolex tényleg keresztülment egy tehénen, ráadásul a számlapot takaró kristályüveg megrepedt, az eredetileg fehér számlap pedig megsárgult.

A rég elveszettnek hitt óra híre eljutott Hollandiába is, egy órásmesterhez. Kalle Slaap a történet hallatán önként jelentkezett, hogy ingyen és bérmentve helyreállítja az Air Kinget műhelyében. A már két hónapja tartó folyamat remekül nyomon követhető a szakember YouTube-csatornáján – ebből például kiderül, hogy a számlapot megőrzi olyan sárgásnak, amilyen állapotban megtalálták, ezzel emlékeztetve a múltjára.

A helyreállítás egyik legnehezebb folyamata a belső szerkezet rozsdamentesítése a holland órás szerint, aki az egészet a festmények restaurálásához hasonlítja. Ezzel együtt is ígéretet tett azonban arra, hogy még karácsony előtt működőképes állapotba hozza a Rolexet.

Forrás: Luxury Launches
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Getty Images