
Időről időre hallhatjuk, hogy hányan is élnek a Földön, sőt, vannak weboldalak is élő számlálókkal, melyeken nagyjából követhetjük, hogy hány embertársunkkal osztozunk a bolygón. Ezek persze becsléseken alapulnak, de az olyan nagy mérföldköveknek, mint a nyolcmilliárdos lélekszám átlépése, ki szoktak jelölni egy-egy napot.
Benne van azonban a pakliban, hogy eddig végig rosszul számolták a Föld lakosságszámát. Természetesen egy globális népszámlálás kivitelezhetetlen, ezért már hosszú ideje úgy kalkulálnak, hogy rácsokra osztják a bolygót. Az egyes szegmensekről megállapítják, hogy az sűrűbben lakott városi vagy inkább ritkábban lakott vidéki terület, ezt összevetik a helyi népszámlálási adatokkal, és így lehet kapni egy közelinek vélt becslést mindenhonnan.
A gond azonban ezzel az, hogy durván alulbecsülhették a vidéki lakosok számát. Erre a finnországi Aalto Egyetem kutatói mutattak rá. Josias Láng-Ritter környezetmérnök szerint jóval magasabb lehet a vidéken lakók aránya a jelenlegi 43 százaléknál, ugyanis a modellek, melyek alapján eddig dolgoztak, inkább a városok esetében működtek pontosan. “Az adatsorunkból kiindulva 53-84 százalékkal alulbecsülhették a vidéki lakosok számát a vizsgált időtartamban” – mondta a szakember, utalva az 1975-2010 közötti időszakra, melyeket 35 ország tényleges népszámlálási adataival vetettek össze.
Tekintve, hogy a Föld lakosságának számon tartása folyamatos, ennek máig tartó kalkulációs hatása lehet. A tévedés azt is jelentheti, hogy
Erről azonban nincs mindenki meggyőződve. A Nature tudományos folyóiratban megjelent cikk kritikusai szerint például a modern műholdas rendszerek képeinek segítségével sokkal pontosabban meg lehet állapítani egy-egy területről, hogy a lakosságszámot a városhoz vagy a vidékhez kell-e kalibrálni inkább.
Az ilyesfajta matekozás egyébként nem az unatkozó tudósok hobbija. Az emberek száma erős hatással van bolygónk jövőjére, a klímaváltozásra, emellett az sem mindegy, hogy a különféle közszolgáltatásokat hány főre tervezik egy-egy területen. A népszámlálás intézménye közel sem bevett dolog a világban, számos országban évtizedek óta nem tartottak például ilyet.