Minden évben januártól április közepéig több ezer szürke bálna veszi birtokba a Mexikó nyugati partjánál található San Ignacio-lagúnát. A 27-35 tonnás tömeget is elérő állatok kb. 19 ezer kilométerről, a sarki vizekről jönnek ide melegedni telente, közben pedig
Hosszú út vezetett ahhoz, hogy a bálnák és az emberek ilyen jó viszonyt ápoljanak a világ ezen szegletében. Más helyekhez hasonlóan itt is vadászták korábban ezeket a hatalmas állatokat, a szürke bálnák gyakorlatilag a kihalás szélére jutottak. Szerencsére még időben megfékezték a folyamatot, ennek köszönhetően a populáció regenerálódott, és immár ötven éve stabilnak mondható.
Ennek persze nem kellene kéz a kézben járnia azzal, hogy a bálnák érdeklődni is kezdjenek az emberek iránt. A helyzet azonban az, hogy a lagúna gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelent az állatokra, így félelem nélkül kíváncsiak az emberekre. Mindent meg is tesznek a helyiek, hogy ne zargassák a tengeri emlősöket: ha bálna közelít, a csónakok és hajók motorját ki kell kapcsolni, az állat követéséről, üldözéséről pedig szó sem lehet.
Mindennek köszönhetően a környék egy része már a bálnalesre, adott esetben bálnasimogatásra érkező turistákból, a nekik nyújtott szolgáltatásokból él. Az ide érkezők általában több napra is elmennek bálnamegfigyelésre az említett év eleji időszakban, és gyakorlatilag garantált, hogy 4-5 nap alatt találkoznak is szürke bálnával.