Style Fehér Patrik 2024. 08. 06.

14 kilóval megkönnyíti az embert ez az apró gép

Akár 40%-kal is növelheti a lábak erejét egy új eszköz, mely nagy segítség lehet a túrázóknak. Méregdrága a gép, de a tervek szerint bérelni is lehet.

Két cég, a Google-tulajdonos Alphabet vállalatinkubátor-programjából “kikelt” Skip, valamint a prémium-túraruházatot készítő Arc’teryx együtt megalkotta a MO/GO nadrágot, mely gyakorlatilag egy mozgássegítő eszközzel felruházott ruhadarab. Kezdetleges exoskeletonként, vagyis külső vázként is tekinthetünk rá, mely a hivatalos közlemények szerint 40 százalékkal megnövelheti a lábak erejét, valamint 14 kilóval könnyebbnek érezheti magát tőle az ember.

A nadrág oldalán lévő elemek szervomotorokat rejtenek, ezek segítik a lábak könnyebb mozgatását, automatikusan. Egy töltéssel a rendszer több mint három óra hegymászásban tud segíteni, de lejtőn újratöltődik, akárcsak a villanyautók rekuperáció során. Eközben ráadásul a térdet is támasztja, így pl. idősebbeknek segíthet a kontrolláltabb ereszkedésben.

Az alapötlet már korábban megszületett, de mostanra sikerült összekalapoznia az ötletgazdának 6 millió dollárt (2,17 milliárd forintot), melyből megszülethetett a sorozatgyártásra érett eszköz. Könnyen lehet, hogy egy nap gyógyászati segédeszközként, kedvezményesen is találkozhatunk vele, addig is azonban marad a piaci ár, mely jelenleg lábanként 2250 dollár (815 ezer forint). Lehetőség lesz azonban a pár kipróbálására is, átszámítva közel 30 ezer forintos napi díjért.

Minderre leghamarabb azonban 2025 második felében kerülhet sor, a készítők eddigre vállalták az első megrendelt darabok kiszállítását.

Forrás: Arc'teryx, Skip
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Arc'teryx