Life FIRSTCLASS 2023. 06. 14.

Itt a friss lista a világ legértékesebb márkáiról

Annak ellenére, hogy a legértékesebb márkák jelentős részét alkotó technológiai részvények árfolyamát megtépázták az elmúlt év tőzsdei folyamatai, az első tízbe idén sem lehetett százmilliárd dollár alatti márkaértékkel bekerülni.

A Kantar közzétette legfrissebb ranglistáját a világ legértékesebb márkáiról. A száz legértékesebb márka a tőzsdei folyamatok miatt húsz százalékkal, vagyis 1700 milliárd dollárral ér kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt, ám a járvány előtti, 2019-es szinthez képest 47 százalékos a növekedés.

A Kantar Brandz élén immár második éve az Apple áll. 2019-hez képest az Amazon fokozatosan csúszott le az elsőről a negyedik helyre. A nem technológiai cégek közül a McDonald’s a legértékesebb, és az idei trendekkel szemben is erősödni tudó Coca-Cola 2023-ra visszatért a top 10-es listára.

Továbbra is amerikai cégek túlsúlya jellemzi a márkaértéklistát, a tíz legértékesebb márkából nyolc innen származik. 2019-ben is ugyanez volt az arány, akkor a francia Louis Vuitton helyett a kínai Alibaba szerepelt az első tízben.

Ezek most a világ legértékesebb márkái

A nemzetközi gyakorlatban alkalmazott módszerek az igen szubjektívnek tűnő márkaértéket többféle szempontból közelítik. A többnyire csak ellenőrzésre alkalmazott költségalapú értékelés során az adott márkanév kialakításához kapcsolódó ráfordításokat vizsgálják, míg más módszerek a márkanév által generált többletjövedelmet számítják ki.

A piaci összehasonlító módszerek ugyanakkor például a márkával jelzett termékek árelőnyének elemzésével, vagy éppen a márkáért fizetett tranzakciós összegek, valamint licencdíjak mértékének vizsgálatával képesek a márka értékének megjelenítésére – áll a Moore Hungary közleményében.

Kép(ek) forrása: Getty Images