Life Kovács Miklós 2024. 04. 19.

Lesz folytatása a véres, vicces világvége-sorozatnak

Az idei év egyik filmes meglepetése a posztapokaliptikus környezetben játszódó Fallout első évada: véres, vicces, okos és hű az eredeti alapanyaghoz.

A bemutatás előtt még sokan kétségeiket fejezték ki a Fallout PC-játékok alapján készült, Amazon által gyártott filmsorozattal kapcsolatban, ám mióta elérhető a nyolcrészes első évad, gyakorlatilag meghódított az internetet. 

Bár konkrét nézettségi adatok nincsenek arról, hogy mennyi embert ért el a Prime Videón, az Amazon szerint “az első négy nap alatt globális siker lett a sorozat, a szolgáltatás három legnézettebb címe közé került, és Gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi óta a legnézettebb évad volt globálisan”. Így már zöld az út a következő évad gyártásának, a Fallout története folytatódni fog legalább egy évad erejéig. (Ebben azért van némi szerepe annak is, hogy a második évad előkészülete 25 millió dolláros adójóváírást kap a forgatás Kalifornia államba költöztetésével.)

Az Acél Testvériség fontos szerepet tölt be a Falloutban

Az Acél Testvériség fontos szerepet tölt be a Falloutban

Sőt, még az is lehet, hogy tovább, mert tényleg akkora siker lett, és akkora lelkesedés övezi, amilyet rég láttunk játékadaptáció kapcsán. Ezek a próbálkozások sokszor elvéreznek, nem elég hűek az alapokat adó univerzumhoz, és képtelenek egyszerre megszólítani a régi rajongókat és az új nézőket. 

A Fallout készítői mindezt sikerrel megugrották. Izgalmas módon mutatják be a retrofuturisztikus, atomcsapások utáni világot, rögtön három, teljesen eltérő háttérrel rendelkező főszereplővel. A naivitás tiszta világából érkezik Lucy (Ella Purnell), aki egy föld alatti, zárt bunkerből kerül az erőszakkal teli, abszurd és kegyetlen, mégis emberi felszínre.

Lucy naív menedéklakóként néz szembe a felszín kegyetlen valóságával

Lucy naív menedéklakóként néz szembe a felszín kegyetlen valóságával

Maximus (Aaron Moten) az Acél Testvériség tagjaként egy szigorú, kemény, vallási vonásokkal átszőtt hadseregben nevelkedve lép be a történetbe, a sugárzás nyomán zombiszerű ghoullá változó Cooper Howard (Walton Goggins) pedig a legrejtélyesebb, korokat összekötő sötét, kegyetlen, kiégett fejvadász, aki bárkivel leszámol egy mozdulattal. 

Történetük több ponton keresztezi egymást, a sorozat pedig pillanatok alatt vált át az abszurd humorból felkavaró drámába, vagy épp egy klasszikus horrorjelenetbe, kannibalizmussal megfűszerezve. A karakterek fejlődnek, a rejtélyek kirakósa egyre tisztább képet ad, ahogy haladnak előre a részek, a történetmesélésnek pedig hiteles hátteret ad a rengeteg valódi díszlet, jelmez. A készítők inkább a gyakorlati effektekre támaszkodtak, külső helyszíneken forgattak, ami jót tett a valósághűségnek. 

Forrás: The Verge
Kép(ek) forrása: Prime Video